Képgalériák
Kiemelt látványosságok
A költségvetés

Vigyázat! Ismét unokáznak!

2023. 05. 03. Hírek

Ismét megjelentek az úgynevezett “unokázós csalók” Gyöngyösön. Az elkövetők rendszerint úgy próbálnak pénzt kicsalni áldozataiktól, hogy arra hivatkoznak, hozzátartozójuk bajba került, és csak ők tudnak segíteni rajta – hívja fel a figyelmet a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztálya.

2023. április 24-én 11:00 óra körüli időben egy magát ügyvédnek kiadó férfi felhívta W. Pálné 75 éves gyöngyösi lakost azzal, hogy a fiát letartóztatták és Szlovákiába vitték, mert fegyvert és kábítószert próbált postán feladni. A férfi közölte, hogy W. Pálné fiát 3 millió Ft óvadék ellenében a szlovák rendőrség szabadon engedi. Amikor az asszony részletes kérdéseket tett fel az üggyel kapcsolatban, a hívó a telefont letette.

Szintén 2023.04.24-én 12 óra körüli időben kapott egy telefonhívást ismeretlen számról egy másik kiszemelt áldozat is, M.Andrásné 72 éves, szintén gyöngyösi lakos. A telefonáló magát Dr. Szekeres Gábor ügyvédnek kiadva közölte, hogy M. Andrásné fiát 12 millió Ft óvadék ellenében engedi szabadon a szlovák rendőrség. Mné a beszélgetést követően felhívta a fiát.

Szerencsére egyik esetben sem került sor pénz átadására, a csalóknak nem sikerült a kiszemelt áldozatokat becsapni.

  • Idősebb hozzátartozóik részére nagyon fontos tudatosítani és napra készen tartani a biztonságukkal kapcsolatos legalapvetőbb magatartási szabályokat, hívják fel figyelmüket a csalókra!
  • Fokozott fenntartással kezeljék az olyan telefonhívásokat, váratlanul jelentkező idegeneket, amikor valaki arra hivatkozik, hogy hozzátartozójukat baleset, vagy más tragédia érte, bajba került, kárt okozott, és azonnal pénzre van szüksége! Ne hajtsák végre a telefonon kapott utasításokat és ne árulják el, mennyi pénzt tartanak otthon!
  • Ellenőrizzék le a telefonon kapott információ, balesetről, egyéb káreseményről, bajról szóló hír valóság tartalmát!
  • Hívják fel közvetlen hozzátartozóikat!
  • Hívják a Rendőrséget: 112!
  • Bátran kérjenek segítséget! Ne feledjék, ha baj van, a Rendőrség az, aki segíteni tud és ezt nem pénzért teszi!
  • Aki pénzt kér a segítségért, az a bűnöző!
  • Amennyiben nem történt bűncselekmény a sérelmükre, de kaptak hasonló tartalmú telefonhívást, kérjük, értesítsék a Rendőrséget!

Segítségért fordulhatnak az áldozatsegítő szolgáltatást nyújtókhoz is:
Egri Áldozatsegítő Központ 3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc utca 10.
Tel: +36 (30) 3752176
e-mail: askeger@im.gov.hu
www.vansegitseg.hu

Borítókép: Pixabay.com

Következő cikk
Ne linkeskedjen!
Kiemelt tartalmak