ikon képgaléria
ikon látványosságok
költségvetési aloldal

Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Károly Róbert Campus (MATE)

2021. 01. 25. Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Károly Róbert Campus (MATE) Utolsó módosítás: 2021. 03. 18. 21:44

A Városi Gazdasági Egyesület vezetői már 1871-ben szőlész-borász egyetem létesítését kezdeményezték, ez azonban a kormányzati körök támogatásának hiányában nem valósulhatott meg. 1900-ban vincellér iskolát szerveztek, ám ez csak néhány évig működött. Végül, 20 évvel később, létrehozták a Felső Mezőgazdasági Iskolát, amely a ’30-as évek végétől Gyöngyösi Római Katolikus Mezőgazdasági Középiskola néven működött tovább.

Az iskola elnevezése, jogállása és profilja többször változott: 1949-ben mezőgazdasági gimnáziummá, 1953-ban mezőgazdasági technikummá szervezték át, majd 1968-tól mezőgazdasági szakközépiskolaként működött. A felsőfokú szakemberképzés 1962-ben a Felsőfokú Mezőgazdasági Technikumban a szőlész-borász felsőfokú szaktechnikus képzéssel kezdődött. 1972-től 1976-ig az intézmény a Kertészeti Egyetem Kertészeti és Agronómiai Főiskolai Karaként működött. Ekkor kertész és növénytermesztő üzemmérnökök képzése folyt. Az intézmény 1976-tól a Gödöllői Agrártudományi Egyetem szervezetébe került Mezőgazdasági Főiskolai Kar néven. Ez az átszervezés profilváltással is járt, megkezdődött az oktatás üzemszervezési szakon, növénytermesztő, állattenyésztő és kertészeti szakirányokon. 1987-ben a gyöngyösi főiskolai kar átalakult Vállalatgazdasági Üzemmérnöki Intézetté, a hangsúly pedig áthelyeződött a közgazdasági jellegű tárgyakra.

1989-ben, Magyarországon elsőként a gyöngyösi felsőoktatási intézményben engedélyezték a mai távoktatás elődjeként kísérleti levelezőképzés beindítását gazdasági mérnöki szakon.

Az intézmény 1993 januárja és 1999 decembere között a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Főiskolai Karaként, 2000. január 1-jétől pedig már a Szent István Egyetem Gazdálkodási és Mezőgazdasági Főiskolai Karaként működött.

Az Országgyűlés 2003. szeptember 1-jei hatállyal önálló felsőoktatási intézménnyé nyilvánította a Károly Róbert Főiskolát, Gyöngyös első és egyetlen felsőoktatási intézményét. Ezt megelőzően a főiskola már emelte a képzési színvonalat, bővítette a képzési palettát, valamint fejlesztette a személyi állományt és az infrastruktúrát.

Forrás: https://gyongyos.szie.hu/

Közel 13 éves függetlenség után, 2016. július 1-jén az Eszterházy Károly Főiskola és a Károly Róbert Főiskola összeolvadásával megalakult az Eszterházy Károly Egyetem, melyhez csatlakozott a SZIE jászberényi Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Kara is.

A Károly Róbert Campus történetében legutóbb 2020. augusztus 1-jén kezdődött új fejezet. Szent István Egyetem névvel megalakult egy új, több-campusú integrált multidiszciplináris egyetem, amely egyesítette az egykori Szent István Egyetem és Kaposvári Egyetem egészét, továbbá a Pannon Egyetem Georgikon Karát és az Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Károly Róbert Campusát. Az intézményi struktúraváltás célja Magyarország legnagyobb agrártudományi egyetemének megalakítása volt, ahol korszerű intézményben, a piac igényeit maximálisan kiszolgáló, gyakorlatorientált képzéseken naprakész tudással gazdagodtak a hallgatók.

A több mint fél évszázados múlttal rendelkező gyöngyösi campus jelenleg agrártudományi, gazdaságtudományi és informatikai képzési területeken kínál lehetőséget a tanulásra. Az oktatók képzési szinttől függetlenül – felsőoktatási szakképzés, alapképzés, mesterképzés – arra törekszenek, hogy megfeleljenek a hazai és nemzetközi elvárásoknak, valamint, hogy megvalósuljon az elmélet és a gyakorlat egysége. A magas szintű elméleti alapozás mellett gyakorlatorientált képzéseket biztosítanak a hallgatók számára.

Mivel az intézménynek jelenleg is több száz nemzetközi hallgatója van – Európából, Ázsiából, Afrikából és Amerikából –, több szakon van lehetőség a magyar mellett angol nyelven is tanulmányokat folytatni.

A változások az integrációt követően még nem értek véget az intézmény életében. Következő lépésként a Szent István Egyetem intézménycsoportja 2021. január 1-jétől alapítványi fenntartásúvá vált, 2021. február 1-jétől pedig az intézmény új neve:  Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem.

További információkat az intézményről a https://gyongyos.szie.hu/ weboldalon talál.

kiemelt tartalmak