Ez a tartalom több mint két éve frissült utoljára!
A Gyöngyösi Roma Nemzetiségi Önkormányzat hagyományaihoz híven minden évben megrendezi a Roma Kulturális Napot. Idén a Gyöngyök Mátra Művelődési Központban fogadta vendégeit a nemzetiségi önkormányzat. A megszokottnál visszafogottabban ünnepeltek, miután a tavalyi évben elhunyt az önkormányzat elnöke, Ivanics Sándor.
Vidák Gábor az önkormányzat elnöke köszöntötte Dudás Róbert országgyűlési képviselőt és Ferenczy Tamás önkormányzati képviselőt.
A rendezvény 14,30-kor kezdődött a Romano Teatro Színtársulat zenés előadásával, melyet a Nooé Rk. együttes zenés műsora követett, majd felszolgálták a vendégeknek a hagyományos cigány ételeket, melyet a közösség asszonyai főztek.

(Vidák Gábor és a Nooé Rk.)
A roma napra a nemzetiségi önkormányzat 330 ezer Ft vissza nem térítendő támogatást nyert a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóságtól, ezen kívül az állami feladatalapú támogatásból és önkormányzati céltámogatásból biztosította a rendezvényhez szükséges forrást.