Gyöngyös múltja a jelenben – épített örökségünk nyomában
Gyöngyös építészeti kincsei nemcsak a város múltját idézik, hanem mai közösségi életünk és kulturális identitásunk meghatározó helyszínei is. A Mátra Múzeum klasszicista palotája, a Szent Korona Ház történelmi falai, a Szent Bertalan-templom kilátótornya, a Pátzay János Katolikus Zeneiskola barokk épülete vagy a Farkasmályi pincesor egyaránt arról mesélnek, hogyan fonódik össze múlt és jelen Gyöngyösön. Egy országos, építészetre és épített környezetre szakosodott tematikus szakmai portál részletes cikkben mutatta be városunk építészeti örökségét és annak mai arcát.
Gyöngyös épített öröksége több mint emlék: újragondolt kulturális terei – a Mátra Múzeum, a Szent Korona Ház, a Szent Bertalan templom kilátótornya, a Pátzay János Katolikus Zeneiskola és a Farkasmályi pincesor – a város élő identitását formálják. E helyszínek nemcsak a történelmet mesélik, hanem kortárs funkcióikkal új minőséget adnak örökség és közösség kapcsolatának.
Mátra Múzeum – klasszicista palota, élő természet, örökség új kontextusban
Gyöngyös egyik legmeghatározóbb építészeti és kulturális attrakciója a Mátra Múzeumnak otthont adó, impozánsan felújított Orczy-kastély, amely építészeti, tájképi és múzeumszakmai szempontból is kiemelkedő jelentőségű. Az eredetileg U-alaprajzú, barokk vadászkastélyként emelt épületet 1826-ban klasszicista stílusban formálták át zárt, négykaréjos palotává, melynek belső udvarát korábban befalazott árkádsor övezte. A 2005-ben kezdődött rekonstrukció során nemcsak a befalazott árkádokat nyitották meg újra, de a kortárs múzeumépítészet eszközeivel – például az üvegtető beépítésével – világos, reprezentatív teret hoztak létre.
A Mátra Múzeumnak otthont adó egykori Orczy-kastély főhomlokzatát letisztult, szimmetrikus kompozíció jellemzi. Az alsó szinten sorakozó téglalap alakú ablakokat az emeleti, félköríves záródású nyílászárók váltják, melyeket gazdagon tagolt keretezés és elegáns vakolatdíszítés emel ki. A homlokzaton végigfutó pilaszterek és lizénák klasszicista rendi tagolást idéznek, az ablakok felett kör alakú díszmezők és ornamentikus elemek finoman utalnak a barokk visszafogott, klasszicizáló formavilágára.
A bejárat előtt elhelyezett portikusz hat dór jellegű oszlopa egyszerű, mégis monumentális hatást kelt, hangsúlyozva az épület reprezentatív jellegét. Az emeleti erkély kecses kovácsoltvas korlátja a klasszicista díszítőművesség egyik szép példája.
A kastély tereiben tematikus kiállítások sorakoznak: földszintjén barokk termekben elhelyezett vadászattörténeti anyag, emeletén pedig ásványtani, őslénytani és helytörténeti gyűjtemények kaptak helyet. A leglátványosabb installáció a múzeum szimbolikus középpontjában elhelyezett, mintegy 50 ezer éves gyapjas mamut csontváza – „Brúnó” –, amely 80%-ban eredeti maradványokat őriz, és hazánk egyetlen ilyen típusú leleteként tudományos és vizuális értéket egyaránt képvisel. A kastély délnyugati sarokszobájában feltárt 18. századi falképek, valamint az Orczy-család történetét feldolgozó bútoros enteriőrök a műemléki helyreállítás autentikus rétegeit hangsúlyozzák.
A kastélypark is a térkompozíció szerves része: a védett, arborétumszerű Orczy-kert organikus keretet ad a múzeumnak. A kert legújabb eleme a 2009-ben megnyílt Természettudományi Pavilon, amely egy 15 méter magas stilizált tölgyfa köré szervezve mutatja be a Mátra ökológiai rendszerét – gyökértől a lombkoronáig. Az egykori orangerie-kultúra újragondolásaként létrehozott pálmaház egzotikus élővilágot tár a látogatók elé.
A Mátra Múzeum így nem pusztán egy felújított főúri kastélyban elhelyezett tárlat: tér- és időbeli rétegeinek komplexitásával, építészeti integritásával és kurátori koncepciójával a vidéki múzeumépítészet mintapéldája, ahol a történeti örökség, a kortárs szemlélet és a természet iránti érzékenység egymást erősítve van jelen.
Szent Korona Ház – ahol a múlt méltósága él tovább
A Gyöngyös szívében álló, barokk stílusú egykori Almásy-ház – ma Szent Korona Ház – nemcsak építészeti örökség, hanem a magyar történelem egyik fontos tanúja. Almásy Pál, nemes, főispán és koronaőr építtette 1784-ben, Rábl Károly tervei alapján. Az épület az 1806–1809 közötti napóleoni háborúk alatt vált kiemelten jelentőssé: háromszor is őrizték itt a magyar Szent Koronát.
A ház később egyházi tulajdonba került, ma a Felsővárosi plébániahivatal otthona, valamint az ország egyik leggazdagabb egyházi gyűjteményének, a Szent Bertalan-templom kincstárának helyszíne. Itt filigrán kelyhek, barokk és gótikus miseruhák, egyházi kéziratok és ritkaságok mesélnek az évszázadokról – köztük olyan kelyhek, melyekből csupán 14 létezik a világon, és 8 itt látható.
Az épület főhomlokzatát szimmetria, elegáns szalagkeretes ablakok, erőteljes párkányzat és hangsúlyos, íves kapu tagolja. A középtengelyben kiemelt főbejárat fölött volutás barokk kerettel díszített, kovácsoltvas rácsos erkély emelkedik. A világos vakolat és a szürke kőkeretezések kontrasztja visszafogott eleganciát sugároz. Az enyhén ívelt, cserépfedésű tető a barokk stílus hagyományait követi. Az épület méltóságteljes megjelenése és részletgazdag kialakítása a korabeli városi elit reprezentációs igényeit tükrözi.
Az udvaron még ma is áll a több mint 200 éves japán akácfa, amelyet Almásy Pál ültetett a koronaőrzés emlékére. Árnyékában egykor olyan neves alakok pihentek meg, mint Kossuth Lajos, Hám János püspök vagy Habsburg Ottó. A ház története szorosan összefonódik a nemzetével – egyszerre tanú és jelkép.
A Szent Bertalan-templom és kilátótorony – barokk örökség és új távlatok
Gyöngyös jelképévé vált a város legnagyobb temploma, a Szent Bertalan-plébániatemplom, amely egyszerre őriz történelmi és vallási értékeket, ugyanakkor korszerű turisztikai funkciókkal is gazdagodik. A templom két tornya közül a déli az elmúlt években új szerepet kapott: toronykilátóként és interaktív látványliftként nyílt meg a látogatók előtt.
A templom 1917-es nagy tűzvészben elvesztett toronysisakjai több mint száz év után, 2018–2019-ben készültek el újra, az eredeti tervek alapján. Az északi toronysisak 17 tonnás és 18 méter magas faszerkezetét daruval emelték a helyére.
A déli toronyban kialakított kilátó és látványlift egyszerre kínál élményt és ismeretet. Az utazás során a látogatók megismerkedhetnek a templom és Gyöngyös történetével. A torony tetején található kilátóból a város, valamint a Mátra panorámája tárul elénk. A látogatható torony 30 méter magas, ahová lifttel vagy 129 lépcsőfokon keresztül lehet feljutni. A toronyban működő harang miatt a látogatás naponta 11:55 és 12:10 között szünetel.
A kilátótorony a Szent Bertalan Vallásturisztikai Látogatóközpont részeként működik. A templom mellett található Szent Bertalan Kincstár az ország második leggazdagabb egyházi ötvösmű-gyűjteményét őrzi. A több mint negyven liturgikus tárgy közül tizenkettő középkori vagy reneszánsz eredetű, és több egyedülálló, magyar filigrán technikával készült kehely is megtekinthető. A kincstár otthona az egykori Almásy-kastély, ismertebb nevén a Szent Korona Ház, ahol 1806 és 1809 között háromszor is őrizték a magyar koronát.
Barokk falak között – Pátzay János Katolikus Zeneiskola
A gyöngyösi zeneiskola jelenlegi épülete a város egyik legrégebbi és legnagyobb történelmi múltú oktatási célú létesítménye. Az 1751 és 1752 között emelt barokk stílusú földszintes iskolaépület eredetileg a Szent Bertalan-templom mögött, a piactér közepén kapott helyet, a gróf Forgách család jobbágyának, Tamás Jánosnak egykori lakóháza helyén. Az oktatási funkció kezdettől fogva meghatározó volt az épület történetében: először a jezsuiták, majd 1776-tól a ferencesek látták el az oktatási feladatokat. A barokk épület 1782–1783 során nyerte el mai formáját, amikor Rabl Károly gyöngyösi építőmester emeletet húzott rá, bővítve ezzel a tanításra alkalmas tereket. A műszaki kivitelezés időtállónak bizonyult: az épület 1899-ig adott otthont a gimnáziumnak.
A főhomlokzat barokk részletei, különösen az épület keleti oldalán található szoborfülkék és azok díszítései a korabeli egyházi építészet stílusjegyeit viselik magukon. A szoborfülkékbe visszahelyezett barokk szobrok másolatai – eredetileg Szent Ignácot és Xavéri Szent Ferencet ábrázoló tölgyfafaragványok, amelyek ma a Mátra Múzeumban találhatók – újra összekötik az épületet eredeti vallási és oktatási gyökereivel. A keleti homlokzat előtt álló, szintén barokk stílusú Mária-szobor kiegészíti a történeti hangulatot, és térben is keretezi az épület megjelenését.
A 20. század közepétől többféle funkciót betöltő épület 1958-ban vált a frissen megalakult Állami Zeneiskola otthonává. Az egykori tantermek fokozatosan zenetermekké alakultak, az egykori igazgatási terek helyén hangszertanítás és kamarazene folyik. A belső tér tagolása lehetővé tette, hogy 16 tanteremben folyjon az oktatás, emellett a földszinti aula és a 200 fő befogadására alkalmas, kiváló akusztikai adottságokkal rendelkező hangversenyterem nemcsak az iskolai eseményeknek, de városi rendezvényeknek, koncerteknek is méltó helyszínt biztosít.
Az épület műemléki jelentősége a 21. században is megőrződött. A városrehabilitációs program keretében, európai uniós támogatással végrehajtott felújítás során az iskola visszakapta eredeti, 18. századi arculatát. A teljes tetőszerkezet megújult, modernizálták az elektromos és fűtési rendszert, restaurálták a homlokzatot és a szoborfülkéket, mindezt a műemléki szempontok messzemenő figyelembevételével. A rekonstrukciós munkálatok egyszerre biztosítják az épület történeti hitelességét és mai funkciójának korszerű kiszolgálását.
Farkasmályi pincesor – a Mátraaljai borkultúra élő öröksége
A Gyöngyös közvetlen szomszédságában fekvő Farkasmály több mint három évszázada őrzi a Mátraaljai szőlő- és borkultúra hagyományait. A huszonhat pincéből álló pincesor története a 17. századig nyúlik vissza – ezek a pincék azóta is a borkészítés és a társasági élet meghatározó helyszínei.
A Mátra déli lejtőin elterülő borvidék, hazánk második legnagyobbja, egészen a Zagyvától a Tarnáig húzódik, 15–20 kilométeres szélességben. Bár egyes források szerint a Gyöngyös környéki szőlőművelés gyökerei már a 13. századig nyúlnak vissza, magán Farkasmály területén csak évszázadokkal később, az 1600-as években jelentek meg az első szőlővesszők. A terület neve – „farkas földje” – mára egybeforrt a térség borászati hagyományaival.
A Sár-hegy lábánál húzódó pincesor különlegességét nemcsak történeti jelentősége adja, hanem geológiai sajátosságai is. A helyi andezittufa szerkezete tökéletesnek bizonyult a pincék vájásához. E pincék ritkaságszámba menő módon nem lefelé, hanem fölfelé lettek kivájva, így természetes lejtésük kifelé irányul. Ennek építészeti és technológiai előnyei – a mustgáz természetes távozása, a hatékony szellőzés és a könnyű tisztíthatóság – már a múlt században is ismert és hasznosított szempontok voltak.
Az első ismert pincetulajdonosok a 19. század elején tűnnek fel a helyi emlékezetben, köztük a város főadószedője, Balla Antal, vagy ahogy a helyiek nevezték: Antus bácsi. Az ő borháza 1834-ben épült, elé pedig négy platánfát ültetett – ezek közül három ma is áll, élő kapcsolatot teremtve a múlttal. A pincesor ekkor élte virágkorát: szüreti mulatságok, majálisok, diákösszejövetelek helyszíne volt, a helyiek és a környékbeliek közösségi életének fontos színtere.
A II. világháború sötét évei a vidéket sem kímélték. A pincejáratok akkor menedékké váltak, több ezer gyöngyösi lakos keresett oltalmat a hegy gyomrában. E nehéz időszak emlékét őrzi a Máriácska szobor, melyet az egyik híd közelében emeltek a hála és a túlélés jelképeként.
Bár napjainkban már nem mind a huszonhat pince működik eredeti funkciójában, a borászat hagyománya tovább él. A Mérges-patak partján kellemes atmoszféra, nyugodt természeti környezet és vendégszerető pincetulajdonosok várják a látogatókat. A működő borászatokban ma is megkóstolható a hegy nedűje, a borbarátokat pedig az andezitbe vájt pincék sajátos mikroklímája és a történelmi miliő egyaránt lenyűgözi.
Forrás: https://www.daibau.hu/cikk/964/gyongyos_multja_a_jelenben_-_az_epiteszeti_orokseg_nyomaban