ikon képgaléria
ikon látványosságok
költségvetési aloldal

Változtak a SZÉP-kártya szabályai

2023. 01. 17. Hírek

Megszűntek a SZÉP-kártya alszámlái, vagyis összevonták az eddigi szálláshely, vendéglátás és szabadidő zsebeket, az azokra feltöltött összegek pedig összeadódnak. A változás 2 és fél millió kártyafelhasználót és csaknem 50 ezer hazai szolgáltatót érint.

Ugyancsak fontos változás, hogy a tavaly október 15-e előtt a kártyára feltöltött, és idén május 31-éig el nem költött összegből 15 százalékos egyszeri díjat von le a kártyát kibocsátó pénzintézet. A 2022. október 15. után feltöltött, és egy év alatt fel nem használt egyenleg terhére szintén 15 százalékos egyszeri díjat számít fel a szolgáltató március 20. és szeptember 20. napokon.

Segítség és egyben információ a felhasználók számára, hogy a SZÉP-kártya kibocsátó pénzintézet 90 nappal korábban értesíteni fogja a kártyabirtokosokat arról, mekkora az a fel nem használt egyenleg, amelyre 90 nap múlva felszámíthatják a 15 százalékos díjat.

A vonatkozó kormányrendelet szerint a 15 százalékos díjfelszámítás szabálya a veszélyhelyzet végéig lesz érvényben.

A munkavállalóknak tehát most arra kell majd figyelniük, hogy május 31-ig költsék el a tavaly október 15-ig feltöltött egyenlegeket, ha nem akarnak 15 százalékos díjat fizetni a fel nem használt egyenlegre.

Kiemelt tartalmak