Képgalériák
Kiemelt látványosságok
A költségvetés

Újranyit a mátrafüredi posta

2022. 12. 28. Hírek Utolsó módosítás: 2023. 01. 17. 09:21

A Magyar Posta Zrt. elfogadta az önkormányzat mátrafüredi posta újranyitásával kapcsolatban tett javaslatát, így január másodikától Mátraháza postahivatala helyett a füredi tart nyitva.

Az ország több száz postahivatalával együtt november 12-étől a Gyöngyös, Szövetkezet úti és a mátrafüredi posta működése is szünetel. A Magyar Posta Zrt. energiatakarékossági okokkal indokolt döntése ellen az érintett területeken lakók is tiltakoztak, és a képviselő-testület is többször foglakozott a kisposták bezárásával.

A grémium még korábban arról döntött, hogy hajlandó az energiaköltségek száz százalékát is megtéríteni a Magyar Posta számára a postahelyek újranyitásának érdekében, az állami tulajdonban álló társaság által adott évi negyvenmillió forintos ajánlatot azonban nem fogadták el a képviselők arra hivatkozva, hogy a kalkulált szolgáltatási díjban a Posta nem csak a rezsit, hanem a működés egyéb költségelemeinek – többek között a bérköltségnek – arányos részét is érvényesíteni kívánta.

A legutóbbi képviselő-testületi ülésen született döntés után az önkormányzat újabb ajánlattal kereste meg a Magyar Posta Zrt.-t, amelyben egyrészt a rezsiköltségek száz százalékának megtérítését vállalta, ugyanakkor a mátrafüredi postával kapcsolatban egy másik javaslattal is élt, méghozzá azzal, hogy a mindössze öt állandó lakossal rendelkező mátraházai helyett a hétszáz lakosú mátrafüredi postahivatalt tartsák nyitva, az üzemeltetés költségeinek különbözetét pedig az önkormányzat kész megtéríteni.

A Magyar Posta elfogadta az önkormányzat javaslatát, és a napokban az ehhez szükséges szerződéstervezetet is elküldte a városházának. Ennek értelmében 2023. január 2-án újra kinyithat a mátrafüredi postahivatal, amennyiben az önkormányzat megtéríti az üzemeltetési költségek különbözetét, évi 2,8 millió forintot.

Hiesz György és Faragó Tamás sajtótájékoztatója

Hiesz György polgármester és Faragó Tamás, a Mátrafüredi Részönkormányzat vezetője december 28-ai sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy az önkormányzat elfogadta a Magyar Posta ajánlatát, így január 2-án újra kinyithat majd a Béke úton található postahivatal. A két politikus szerint a posta újranyitása jelentősen megkönnyíti majd a mátrafürediek mindennapjait, hiszen eddig Gyöngyösre, Gyöngyössolymosra vagy Mátraházára kellett utazniuk, ha a Posta szolgáltatásait igénybe kívánták venni, ami elsősorban az idősek számára volt megterhelő.

Kiemelt tartalmak