ikon képgaléria
ikon látványosságok
költségvetési aloldal

Újabb gyöngyösi sportoló állt egy nemes ügy mellé

2021. 09. 08. Hírek

Súlyos beteg gyermekek táborokba való utaztatását szeretné segíteni Soltész Gábor, aki nem kisebb célt tűzött ki maga elé mint, hogy teljesíti október 10-én a SPAR Budapest Maraton 42 km-es, misztikus távját.

Az immáron jótékonysági sportoló úgy fogalmazott, „azt vallom édesapaként, testnevelőként, edzőként, egy önkéntes mentőcsapat alapító tagjaként és rendszeres véradóként is, hogy tetteinkkel mutatunk igazából csak és kizárólag példát, legyen az akár pozitív, akár negatív.”

Első maratoni futásával összesen 250 ezer forintot szeretne összegyűjteni, hogy később beteg gyerekek élménytáboroztatását segítse.

Mint fogalmazott becsülettel felkészül a versenyre, rajta nem fog múlni, szeretne 3 óra 45 perc körüli idővel célba is érni, emellett pedig a legelső adományozóként, ő maga is támogatja a Bátor Tábor Alapítványt km-enként 100 Ft-tal, vagyis 4200 Ft-tal.

Célja elérésében most a közösség segítségét is kéri, szeretné, ha minél többen fogadnának örökbe kilométereket akár egy mozijegy, egy színházjegy, egy sörözés, egy kávézás árával! Hiszen sok kicsi sokra megy.

Gábor missziójáról és a támogatás menetéről bővebb információ található ITT.

Forrás (fotó és szöveg): Bátor Tábor Élménykülönítmény