Képgalériák
Kiemelt látványosságok
A költségvetés

Új pihenőkert és szabadidőpark az időseknek

Figyelem!
Ez a tartalom több mint két éve frissült utoljára!
2021. 07. 02. Hírek Utolsó módosítás: 2021. 07. 16. 06:26

Közös piknik keretében adták át az újonnan kialakított pihenőkertet és szabadidőparkot a gyöngyösi Idősek Bentlakásos Otthonában (IBO). Az ország első madárbarát idősotthonának ligete jelentősen hozzájárul az ott lakók életminőségének javításához, valamint a demens ellátottak biztonságát is szolgálja. A nyár folyamán folytatódnak a fejlesztések.

– A pandémia okozta bezártság adta az ötletet, hogy szabadidős parkot, külső látogatóteret hozzanak létre a régi kórház kertjéből, ami egész nap az IBO-ban lakók rendelkezésére áll, és a demens ellátottak biztonságát is szolgálja – mondta Maka Piroska, a Kistérségi Humán Szolgáltató Központ vezetője a külső látogatótérként is szolgáló terület avatóján.

A pihenőpark bemutatásán részt vett Hiesz György polgármester is, aki elmondta: örül, hogy az eltelt évtizedek alatt méltatlan állapotba került udvar megszépült, majd hozzátette, az intézmény fejlesztése a kert helyreállításával nem ért véget. A belső terekben szükség lesz tisztasági festésre, továbbá klímaberendezésekkel is ellátják az épületet, korszerűsítik a kéményt, és a tetőt is felújítják, valamint még az ősz beállta előtt akadálymentesítenék a kertet is. A fejlesztő beruházásokra Gyöngyös költségvetéséből és kistérségi keretből 18 millió forintot költenek majd.

Az udvaron tartózkodó idősek biztonsága érdekében a kerítésen belüli területen térfigyelő kamerákat szereltek fel, a kapukat zárhatóvá tették, és portaszolgálat is működik.

A kert nem csupán virágos, hanem madárodúkat és madáritatókat is kihelyeztek. Nem véletlenül, hiszen az intézmény pályázott, és el is nyerte a madárbarát kert címet a Madártani és Természetvédelmi Egyesülettől. Ezzel a gyöngyösi intézmény lett hazánk első madárbarát idősotthona.

Kiemelt tartalmak