ikon képgaléria
ikon látványosságok
költségvetési aloldal

Új háziorvos áll munkába Gyöngyösön

2022. 09. 23. Hírek Utolsó módosítás: 2022. 10. 03. 11:47

December elsejétől újra állandó orvosa lesz az I. számú háziorvosi körzetnek – Dr. Edelényi Zsuzsanna pályázatát a nyári szünet utáni első ülésén fogadta el a gyöngyösi képviselő-testület, amely egyebek mellett a költségvetés teljesítéséről, ösztöndíjprogramról és a bevezető utakon felállítandó üdvözlőtáblákról is döntött.

Többek között a kis- és középvállalkozások helyi iparűzési adófizetési kötelezettség 50 százalékos csökkentése, a koronavírus-járvány kedvezőtlen hatásai, valamint sz orosz-ukrán háború közvetlen és közvetett következményei miatt jelentős kockázattal tervezte meg 2022-es költségvetését a gyöngyösi önkormányzat, az első félév takarékos és megfontolt gazdálkodásával azonban sikerült megőrizni az önkormányzat pénzügyi és likviditási stabilizálását – derült ki a költségvetés első félévi végrehajtásáról szóló beszámolóból, amit a képviselő-testület tagjai a szeptemberi ülésen tárgyaltak meg és fogadtak el. A dokumentumból kiderült, hogy a beszámoló által érintett időszakban a folyószámla-hitel igénybevétele nélkül gazdálkodott az önkormányzat, amely megtakarítási állományát is növelni tudta az év első hat hónapjában. Hiesz György polgármester arra figyelmeztetett, hiába van jelentős megtakarítása az önkormányzatnak, a drasztikusan emelkedő energiaárak, az infláció és a forint gyengülésének hatásai miatt ez a következő hónapokban könnyen elolvadhat, ezért a takarékos gazdálkodást továbbra is fenn kell tartani, és a folyamatosan zajló energetikai felülvizsgálatok eredménye szerint a városi intézmények és gazdasági társaságok működését is racionalizálni kell. A városi cégek az ülésen tájékoztatták a képviselőket a működésüket érintő várható nehézségekről, és azok kezelésére kidolgozott terveikről.

2022. december 1-jétől Dr. Edelényi Zsuzsanna látja el a gyöngyösi I. számú felnőtt háziorvosi körzet háziorvosi feladatait. A Diósmalom úti rendelőbe hosszú ideje keres orvost az önkormányzat, a háziorvosi feladatokat jelenleg Dr. Watti Nermin helyettesítő orvosként látja el, aki azonban október 31-ével felmondta a szerződését. Dr. Edelényi Zsuzsanna december 1-jétől állandó orvosként, praxisjog alapján látja majd el a háziorvosi feladatokat a 2700 lakossal rendelkező körzetben.

Változik az V. számú fogorvosi körzet orvosa is, 2023. január elsejétől Dr. Szörfy Ildikó Sarolta helyét Dr. Kovács Ákos veszi majd át. Ő fogja ellátni a IV. számú iskola- és ifjúsági fogászati körzet pacienseit is.

Képviselői keretből két alapítvány támogatását hagyta jóvá a testület: a Kálváriaparti Sport- és Általános Iskola nevelő munkájának segítését célzó A lámpás Alapítványt 250 ezer forinttal, míg a Gyöngyös és térsége Mentőalapítványt 50 ezer forinttal támogatja az önkormányzat.

A Gyöngyösi Atlétikai Klub atlétika szakosztálya 400 ezer forintos egyszer kiegészítő támogatásért folyamodott a képviselő-testülethez, amit a szakosztályban sportolók számára egységes egyesületi sportruházat, felszerelés megvásárlásához kívánnak felhasználni. A grémium úgy döntött, hogy a Gyöngyösi Atlétikai Klubnak nyújtott 10 millió forintos általános támogatás terhére nyújt dotációt az atlétikai szakosztálynak.

Összesen 17 ponton változott a Helyi Építési Szabályzat a képviselő-testület szeptemberi döntésével. A területrendezési eszközök módosításai korábban már szerepeltek a grémium előtt, a mostani határozat a végleges döntést jelentette az eljárások lezárultával. A változások között a legtöbb a területi besorolások módosítását jelentette, így például Mátrafüreden a korábban üdülőövezetbe sorolt területeket is átminősítik lakóövezetté, amire egyebek mellett azért volt szükség, hogy a különböző lakásfelújítási támogatásokat az ott lakók is igénybe tudják venni.

Hosszan tárgyalta a képviselő-testület az ebrendészeti telep üzemeltetéséről szóló beszámolót. Az önkormányzati tulajdonú Városgondozási Zrt. április elsején vette át a telep üzemeltetését 42 kutyával. Azóta a telep üzemeltetői több mint 60 kóbor állatot fogtak be a város területén, amelynek nagy része azonban gazdára is talált, a korábbi üzemeltető által befogott állatok száma pedig 19-re csökkent, így jelenleg 38 ebbel üzemel a telep, amely az elmúlt hónapokban korszerűsítésen is átesett.

Még 2020-ban döntött a képviselő-testület arról, hogy elvégzi a Baross Gábor utca felújítását az úttest szélesítésével, az út menti csapadékvíz-elvezető árok és a járda felújításával. A tervezett beruházás azonban a koronavírus-járvány pénzügyi hatásai miatt nem valósult meg, most azonban a grémium úgy határozott, hogy 2022-ben és 2023-ban megvalósítja a fejlesztést: idén a csapadékvízelvezető-rendszer és a járda felújítására kerül sor, jövőre pedig az útszélesítést és -felújítást végzik el.

Az önkormányzat még júniusban írt ki pályázatot üdvözlőalkotások grafikai tervének elkészítésére. A kiírásra összesen 30 pályázó 46 vázlattervet nyújtott be, amelyek közül a szakmai zsűri két pályázó négy alkotását tárta a képviselő-testület elé. A grémium két alkotást választott ki, amelyekről újabb látványtervet kér az alkotókról, akiknek ezúttal azonban már leendő környezetében, méretarányosan kell bemutatniuk az üdvözlőtáblát.

Döntések a nyugati elkerülő építésével kapcsolatban
Az önkormányzat három területet ad át az államnak a nyugati elkerülő út megvalósításához. Az út megépítésére többféle finanszírozási konstrukció is készült, a végső változatban az állam teljes egészében magára vállalta az út finanszírozását, melynek része a területek megszerzésének költsége is.

A gyöngyösi önkormányzat 2023-ban is csatlakozik a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíjprogramhoz. A kormány által szervezett, 2001 óta minden évben meghirdetett ösztöndíjrendszer az esélyteremtés érdekében a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok számára is elérhetővé kívánja tenni a felsőoktatásban való részvételt. A grémium döntése szerint az a program megvalósítására a 2022-es összeget több mint 60 százalékkal megnövelve, félmillió forintot különít el az önkormányzat a szociális ösztöndíjprogramban való részvételre.

Kiemelt tartalmak