ikon képgaléria
ikon látványosságok
költségvetési aloldal

Tartószerkezeti problémák miatt csúszik a Vachott Sándor utcai híd felújítása

2022. 09. 06. Hírek

Előre nem látott szerkezeti problémák miatt a tervezettnél jóval tovább tart majd a Vachott Sándor utcai Nagy-patak híd felújítása – tájékoztatta a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. az önkormányzatot.

A város több utcájában is zajlik az állami kezelésben lévő utak felújítása. A munkák a Petőfi Sándor utcában kezdődtek, majd a Vachott Sándor és a Damjanich János utcában folytatódtak, ahol azonban előre nem látott problémával találta szemben magát a megrendelő Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt., valamint a kivitelező HE-DO Zrt. A Vachott Sándor utcai Nagy-patak híd felújítása során ugyanis a feltárás közben a híd tartószerkezetében olyan hibákat fedeztek fel, amelyeket előre nem lehetett látni, ezért a felújítást fel kellett függeszteni. A híd feltárt teherbírási problémáját csak jóval nagyobb munkával lehet kijavítani, mint amit terveztek a szakemberek: gyakorlatilag új hidat kell építeni, amit előtte meg kell tervezni, valamint engedélyeztetni is szükséges.

A NIF Zrt. önkormányzatnak küldött tájékoztatása szerint a beruházó a híd felszerkezetcseréjének tervezését elrendelte, a kivitelezés a tervek elkészülte után fog megtörténni, azonban várhatóan az is hosszabb lesz, mint az eredetileg tervezett hídfelújításé. A híd befejezési határideje így jövő évre csúszik – tájékoztatott a beruházó.
Levelükben úgy fogalmaznak: „tudjuk, hogy Gyöngyös város lakosságának és az arra közlekedőknek kellemetlenséggel jár a lezárás, amiért szíves elnézésüket és türelmüket kérjük. Az átépítés után viszont hosszú időre egy teherbírásában megfelelő, új hidat kap vissza a város.”

A többi állami kezelésű felújítása a tervek szerint halad, a Kossuth Lajos és a Szent Bertalan utcában hamarosan az aszfaltozással folytatódnak a munkák, és a NIF Zrt. tájékoztatása szerint a Deák Ferenc utcai körforgalom is elkészül a tervezett, 2023. március 8-i időpontra.

Kiemelt tartalmak