Ez a tartalom több mint két éve frissült utoljára!
Az Országos Polgárőr Szövetség, a város lakosságának biztonságát szolgáló polgárőrség támogatásáért “Polgárőr Város” kitüntető címet adományozott Gyöngyös részére, melynek ünnepélyes átadására szombaton került sor Mórahalmon. Az elismerést Juhász Gábor, a 2019-ben alakult Gyöngyös Város Közbiztonságáért Polgárőr Egyesület elnöke és Hiesz György, a város polgármester vette át. A kitüntető címet egy pályázat útján ítélik oda, melynek célja azoknak a települési önkormányzatoknak az elismerése, melyek példaértékűen támogatják és dolgoznak együtt a helyi polgárőrséggel.
Gyöngyös Város Önkormányzata minden évben támogatja a városban működő polgárőr szervezeteket, a Gyöngyös Város Közbiztonságáért Polgárőr Egyesület az idei évben 1,7 millió forint támogatásban részesült. Az egyesület nem csak a rendezvények biztosításában vállal jelentős szerepet, de a január elején történt Verseny utcai gázrobbanást követően részt vettek a kárvallottak ellátásában, a megsérült társasház védelmében, és a helyszín biztosításában. Emellett folyamatosan képzik magukat. A közelmúltban 12 fő drón vizsgát tett, de elsősegély továbbképzésben is részesültek az egyesület tagjai közül 16-an, hogy a lehető legnagyobb segítséget tudják nyújtani, ha esetleg valaki rosszul lesz vagy ellátást igényel.
Mácsárné Ildikó az egyesület elnökhelyettese, a pályázat írója, a „Polgárőr város” cím kapcsán elmondta, az elmúlt évben több ezer órányi szolgálatot láttak el többek között a rendőrséggel és a Gyöngyösi Városrendészettel, akikkel nagyon jó kapcsolatot ápolnak. Ez a korrekt kapcsolat pedig hozzájárul a közbiztonság megőrzéséhez és javításához.
Hiesz György polgármester elmondta, ez egy hatalmas elismerés, hiszen kevés város kapja meg ezt a kitüntető címet, idén Heves megyéből Gyöngyös az egyetlen. A polgárőrség munkája pedig hiánypótló, hiszen a rendőrség jelentős létszámhiánnyal küzd, így az önkéntesek munkája még nagyobb megbecsülést érdemel, ezért is tartja fontosnak a város ezeknek a szervezeteknek a támogatását.
A Polgárőr Város cím mellett, az egyesület tagjai több elismerésben is részesültek. Korábban Juhász Gábor, a Gyöngyös Város Közbiztonságáért Polgárőr Egyesület elnöke, 30 éves munkája elismeréseként Jubileumi Emlékplakettet vehetett át, míg Mácsárné Ildikó elnökhelyettes a legtöbb szolgálatot teljesítő polgárőröknek járó elismerést kapta meg tavaly nyáron.