Képgalériák
Kiemelt látványosságok
A költségvetés

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS-POLGÁRŐR SZERVEZETEK RÉSZÉRE

2025. 05. 05. Pályázatok

A VÁROSBAN MŰKÖDŐ POLGÁRŐR SZERVEZETEK RÉSZÉRE

A pályázat célja a – polgárőrségről és a polgárőri tevékenység szabályairól szóló 2011. évi CLXV. törvényben (továbbiakban: Ptv.) szabályozott, a közbiztonság és közrend fenntartásában részt venni kívánó, a környezetük biztonságáért felelősséget érző állampolgárok által létrehozott – polgárőrségek (egyesületek) támogatása, elősegítve ezzel a közbiztonság javítását célzó társadalmi elvárásokat tükröző, önként vállalt bűnmegelőzési feladatok maradéktalan végrehajtását.

  1. A polgárőr szervezetek az alábbiakra pályázhatnak
  • A Ptv. 3. § (1) bekezdésében meghatározott alapfeladatként meghatározott járőrszolgálat, figyelőszolgálat és jelzőőri tevékenység ellátásához szükséges költségek finanszírozására.
  • Továbbá a Ptv. 3. § (2) bekezdésében meghatározott kiegészítő feladatként meghatározott tevékenységek ellátásához szükséges költségek finanszírozására, ezen belül:
  • a rendezvények helyszínének biztosításával,
  • az önálló, valamint közös feladat- vagy szolgálatellátás útján az együttműködő szervek szakmai tevékenységének segítésével,
  • a polgárőrség feladataival összefüggő oktatási, kulturális, ismeretterjesztő tevékenységgel, valamint
  • a polgárőr szervezet hatályos alapszabályában vállalt kiegészítő tevékenység ellátásában való részvétellel kapcsolatban felmerülő költségek finanszírozására,
  • továbbá az egyesületben rendes tagként nyilvántartott polgárőr részére a polgárőrök formaruhával történő ellátásának szabályáról, valamint a formaruha és a fényvisszaverő mellény jellemzőinek meghatározásáról szóló 62/2013. (XI. 28.) BM rendelet szerinti formaruha biztosításával kapcsolatban felmerült költségek finanszírozására, amennyiben a Ptv. 26. §-a szerinti központi költségvetésből származó forrás ezeket a kiadásokat nem fedezi.
  1. A támogatás keretében elszámolható költségek

Ahelyi közrend és közbiztonság védelme, valamint a bűnmegelőzési tevékenység végrehajtását szolgáló működési költségek, – a járőrszolgálat, figyelőszolgálat és jelzőőri tevékenység ellátásához szükséges – a polgárőr szolgálatot elősegítő eszközök, tárgyak beszerzésének, valamint a polgárőrszervezet napi működésének költségei, amelyek a központi költségvetési támogatásból nem finanszírozhatók, ezen belül:

  1. felszerelési tárgyak, formaruha beszerzésének költségei,
  2. fényvisszaverő mellény beszerzésének költsége,
  3. gépjármű beszerzés, javítás, karbantartás, felújítás költségei,
  4. a szolgálati gépjármű figyelmeztető jelzést adó készülékének beszerzése, javítása, karbantartása,
  5. az egyesületi gépjármű jogszabályban meghatározott módon történő feliratozásának költsége,
  6. üzemanyag felhasználás,
  7. hír- és infokommunikációs eszközök beszerzése, javítása, karbantartása,
  8. kommunikációt elősegítő eszközök költségei (pld. telefonszámlák, internet díj, stb.);
  9. polgárőri tevékenység ellátását elősegítő eszközök vásárlása, azok karbantartásával, javításával, felújításával kapcsolatos költségek,
  10. nyomtatvány, irodaszer,
  11. oktatás, képzés, továbbképzés költségei,
  12. könyvelői, jogi költség,
  13. bankköltség,
  14. a polgárőr tevékenységet népszerűsítő, azzal összefüggő figyelemfelhívó plakátok, szórólapok előállításával összefüggő költségek,
  15. polgárőr egyesület székhelye üzemeltetésének, fenntartásának költségei (így: villany, gáz, víz, csatornadíj, szemétszállítás díja, ingatlan fenntartásával járó egyéb díjak, stb.)

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy azokat az üzemanyagszámlákat, amelyekre nincs, vagy csak kézzel van rávezetve a rendszám, nem tudjuk befogadni! Az üzemanyagszámlákhoz a menetlevelek hiteles másolatát is csatolni kell!

Személyi juttatásokra, személyi jellegű kifizetésekre – kivéve a pályázat keretében megvalósuló programok meghívott előadói, közreműködői részére fizetett díjazást – a pályázaton elnyert összeg nem fordítható.

Egy pályázó csak egy pályázatot nyújthat be!

  1. A pályázat benyújtására a Gyöngyös közigazgatási területén működő polgárőr szervezetek jogosultak!

Pályázat benyújtására kizárólag a polgárőrségről és a polgárőri tevékenység szabályairól szóló 2011. évi CLXV. törvény 2. § (1) bekezdésében meghatározott, továbbá a 4. § (1) bekezdésben foglaltak szerint működő szervezet jogosult!

2. § (1) Polgárőr szervezet:

a) a polgárőr egyesület,

b) a területi polgárőr szövetség, valamint

c) az Országos Polgárőr Szövetség.

(2) A polgárőr szervezetek politikai tevékenységet nem folytathatnak, működésük a politikai pártoktól független.

(3) A polgárőr szervezet elnevezésének tartalmaznia kell a „polgárőr” megjelölést. Nyilvántartásba vett más társadalmi szervezet az elnevezésében a polgárőrséggel való összetéveszthetőségre alkalmas megjelölést és elnevezést nem használhat.

(4) A polgárőr szervezet e jellegére utaló adatot a bírósági nyilvántartásban fel kell tüntetni.”

4. §(1) A polgárőr egyesület a 3. § (1) bekezdésében meghatározott alapfeladatokat akkor kezdheti meg, valamint végezheti, ha

a) a működési területén illetékes vármegyei (fővárosi) rendőr-főkapitánysággal írásbeli együttműködési megállapodást kötött, valamint

b) az Országos Polgárőr Szövetség és a területi polgárőr szövetség tagja.

  1. Nem részesülhet támogatásban az a Pályázó, amely:
  1. a benyújtott kérelmében a támogatási döntés tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis vagy megtévesztő adatot szolgáltatott, vagy ilyen nyilatkozatot tett,
  2. adó-, járulék-, illeték- vagy vámtartozása (köztartozás) van,
  3. csőd-, felszámolási-, végelszámolási eljárás, vagy adósságrendezési eljárás alatt áll,
  4. pályázóval szemben a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 6. § (1) bekezdése szerinti összeférhetetlenségi ok, valamint a Knyt. 8. § (1) bekezdésében foglalt érintettség áll fenn, és ezen körülmény közzétételét a Knyt.-ben foglalt határidőben nem kezdeményezi,
  5. a Civil tv. 30. § (1) bekezdésében foglaltaktól eltérően az Országos Bírósági Hivatalnál nem helyezte letétbe beszámolóját,
  6. a korábbi (3 éven belüli) támogatásához kapcsolódó elszámolása elutasításra került,
  7. a korábbi (3 éven belüli) támogatásához kapcsolódó visszafizetési kötelezettségének határidőben nem tett eleget,
  8. a pályázatához, annak kötelezően előírt mellékleteit nem csatolja, a támogatási szerződés megkötésének feltételeként meghatározott nyilatkozatokat hiánypótlási felhívás ellenére sem teszi meg, vagy a megtett nyilatkozatát visszavonja.

  • A PÁLYÁZÓNAK NYILATKOZNIA KELL AZ ALÁBBIAKRÓL:
  1. vállalja-e önkormányzati eseményeken, rendezvényeken történő közreműködést?
  2. rendszeres közterületi járőrszolgálatot lát-e el? Ha igen milyen formában? Havi átlagban hány szolgálati órával, milyen területekre tervezik a rendszeres járőrözést? Hogyan történik a járőrszolgálat dokumentálása, annak igazolása?
  3. mely társszervekkel, hatóságokkal, intézményekkel, helyi gazdasági szereplőkkel működnek együtt munkájuk során? pl. rendőrség, Gyöngyösi Városrendészet (hatályos együttműködési megállapodások csatolandók!)
  4. milyen módszerekkel kívánják elérni a lakosság szubjektív biztonságérzetének javítását?
  5. milyen kommunikációs eszközökkel segítik elő a lakossági aktivitást? hogyan történik az önkéntesek munkájának népszerűsítése?
  6. hogyan tervezik a helyi közösségek bevonását tevékenységükbe? pl. a lakosságot zavaró anomáliák feltérképezésében stb.
  7. rendelkeznek-e éves munkatervvel? (ha igen, a munkaterv csatolandó!)

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy a pályázatok értékelése során a fentiekre adott válaszok és a csatolt dokumentumok is értékelésre kerülnek és befolyásolják a támogatás mértékét!

  • a támogatás formája:

A támogatás vissza nem térítendő támogatás. Az elnyert támogatás csak a pályázatban megjelölt célokra használható fel.

A támogatás felhasználását a pályázó pénzügyi és szakmai elszámolással igazolja. Az ellenőrzési és elszámolási feltételeket a civil és egyéb szervezetek, illetve magánszemélyek önkormányzati támogatásáról szóló 7/2022. (II.25.) önkormányzati rendelet tartalmazza.

A pályázatban csak a támogatási időszakot terhelő költségekre vonatkozó számlák számolhatók el!  Az elszámolás részletes szabályait a támogatási szerződés tartalmazza.

A jogosulatlanul igénybe vett támogatást a pályázó köteles visszafizetni!

  • PÁLYÁZATHOZ CSATOLANDÓ MELLÉKLETEK:
  • pályázati adatlap és mellékletei,
  • átláthatósági nyilatkozat,
  • a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény szerinti nyilatkozat összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról vagy hiányáról, közzétételi kérelem,
  • nyilatkozat az államháztartás önkormányzati alrendszeréből nyújtott támogatás igénybevételéhez,
  • nyilatkozat az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény 75. §-ban foglaltak teljesüléséről,
  • nyilatkozat a köztartozásmentességről.

PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSÁNAK HATÁRIDEJE, HELYE:

2025. május 20.

Gyöngyösi Közös Önkormányzati Hivatal

Jogi és Szervezetési Iroda

Gyöngyös, Fő tér 13.

A pályázatokról a Képviselő-testület dönt, mely döntés várható időpontja 2025. május 29.

Az elbírálás eredményéről valamennyi pályázó írásban értesül.

Pályázattal kapcsolatos információ kérhető:

dr. Kádas Tibor a 37/510-305 telefonszámon, vagy az aljegyzo@gyongyosph.hu címen.

Gyöngyös, 2025. április 24.                                  

Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testülete

Kiemelt tartalmak