Összehangolt esti akciók a közbiztonság javításáért
Ez a tartalom több mint két éve frissült utoljára!
A hosszútávó együttműködés első közös akciójára került sor szombaton Gyöngyösön. Az esti órákban a Városrendészet kezdeményezésére, a polgárőrök, rendőrök és városrendészek közreműködésével összehangolt ellenőrzést hajtottak végre a város kiemelt és forgalmasabb pontjain, mint a McDonalds és környéke, a Buszpályaudvar és környéke, de jelen voltak a Belvárosban és a Nyolcvanasban, illetve azokon a vonulási útvonalakon, amelyek kritikusabbnak mondhatóak. A razziában összesen 25 fő egyenruhás vett részt.
A néhány órás akció során több személyt igazoltattak, közterületi szeszesital fogyasztás miatt bírságot szabtak ki, illetve garázdaság miatt egy embert rendre utasítottak. Ferenczy Dániel a Városrendészet igazgatója elmondta, feltehetően a hideg idő és a pandémia miatt az éjszakai órákban a megszokottnál kevesebben tartózkodtak az utcákon.
A szakember hozzátette, az elkövetkező időszakban több hasonló megmozdulást is szerveznek a deviáns emberek kiszűrése, lakosság szubjektív biztonságérzetének növelése és az ünnepi időszak biztonságosabbá tétele érdekében.