Képgalériák
Kiemelt látványosságok
A költségvetés

Nyolc csapat versengett a helytörténeti vetélkedőn

Figyelem!
Ez a tartalom több mint két éve frissült utoljára!
2022. 04. 08. Hírek | Kultúra Utolsó módosítás: 2022. 04. 13. 14:01

Huszonkilencedik alkalommal rendezett helytörténeti vetélkedőt a Vachott Sándor Városi Könyvtárban a gyöngyösi önkormányzat. A versenyre négy általános iskolai és ugyanennyi középiskolai csapat nevezett.

Legutóbb három évvel ezelőtt mérhették össze városunk történetével kapcsolatos tudásukat a gyöngyösi diákok a helytörténeti vetélkedőn, 2020-ban ugyanis a koronavírus-járvány miatt nem tartották meg a versenyt, ez a mostani alkalom pedig az eredetileg tavaly novemberre kitűzött vetélkedő pótlása volt – a halasztást ugyancsak a járványhelyzet indokolta.

A diákok valamennyien felkészültek voltak, kiemelkedően teljesítettek a csapatok, amelyeknek ezúttal nem egy meghatározott témakörből kellett felkészülniük, hanem általános kérdésekre válaszoltak – értékelt a viadal után Báryné dr. Gál Edit, az MTM Mátra Múzeum igazgatója, a középiskolai zsűri elnöke, aki mellett a könyvtár munkatársai adták a két zsűri tagjait. A csapatok mindkét életkor szerinti kategóriában nyolc feladatot kaptak, volt köztük képfelismerés, totó, szöveges feladvány és idegenvezetés egy képzeletbeli iskolás csoport számára.

A vetélkedőn a csapatok a következő sorrendben végeztek.

Általános iskolai csoport:

  1. II. Rákóczi Ferenc Katolikus Általános Iskola
  2. Berze Nagy János Gimnázium
  3. Felsővárosi Általános Iskola
  4. Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

Középiskolai csoport:

  1. Berze Nagy János Gimnázium
  2. MMSZ Károly Róbert Technikum
  3. Mátra Erdészeti Technikum
  4. MMSZ Károly Róbert Technikum

A vetélkedő résztvevői a korábbi évek hagyományát követve jutalomkiránduláson vehetnek majd részt, amelynek úticélja idén Szécsény – Hollókő lesz. A versenyről sem távoztak üres kézzel a diákok, akik a Hyginett Kft., a Cinema Bridge Mozi, a Gyöngyösi Sportfólió Kft. és a Gyöngyösi Kulturális Nonprofit Kft. által felajánlott ajándékokat vihettek haza.

Az önkormányzat tervei szerint idén még egy alkalommal rendeznek helytörténeti vetélkedőt a gyöngyösi diákok számára, a hagyományos novemberi időpontban.

Kiemelt tartalmak