Képgalériák
Kiemelt látványosságok
A költségvetés

Milyen fejlesztést, felújítást látna szívesen? Tegyen konkrét javaslatot!

Figyelem!
Ez a tartalom több mint két éve frissült utoljára!
2021. 05. 17. Hírek Utolsó módosítás: 2021. 05. 22. 21:21

Május 5-én elindult az idei évben próbajelleggel, 6 millió forintos keretösszeggel a Gyöngyösi Részvételi Költségvetés első, javaslatgyűjtő szakasza. A városszerte kihelyezett gyűjtődobozok mellett online is érkeznek a javaslatok a direkt erre a célra létrehozott oldalon.

Május 14-ig már 39 javaslat érkezett, melyek folyamatosan kerülnek ki a honlapra. A javaslatok kapcsán fontos, hogy azok minél konkrétabbak legyenek, hiszen csak ebben az esetben lehet költségbecslést készíteni, másrészt a konkrétumok ismeretében tudják majd június 14. után kiválasztani a gyöngyösi lakosok, hogy melyik három javaslat a legszimpatikusabb. Az önkormányzat néhány javaslatot tevő lakossal egyeztetés miatt fel is veszi a kapcsolatot – emiatt is praktikus, ha a javaslatot papíralapon beadók is megadják az elérhetőségeiket.

A programhoz az első héten csatlakozott szolgáltatók mellé pénteken társult a gyöngyösi Tesco is, így már ott is megtalálhatják a javaslattételhez szükséges gyűjtődobozt, de ehhez természetesen választhatják a javaslattévő oldalt is.

Kiemelt tartalmak