Már beadhatók a tankötelezettségről szóló kérelmek
Ez a tartalom több mint két éve frissült utoljára!
Már beadhatók a kérelmek a gyermek tankötelezettségének halasztásáról vagy korábbi megkezdéséről. A dokumentumok postai úton vagy ügyfélkapun keresztül nyújthatók be az Oktatási Hivatal részére január 18-ig. Fontos, hogy az aláírt, beküldött nyilatkozatok nem visszavonhatók.
A köznevelési törvény szerint a gyermeknek abban az évben, amelyben a hatodik életévét betölti, iskolába kell mennie. Azonban a szülő kérelmezheti a tankötelezettség halasztását, vagy akár korábbi megkezdését is. Az Oktatási Hivatal honlapján megtalálhatók az ehhez szükséges formanyomtatványok.
A szülőknek alaposan meg kell indokolniuk, hogy kérelmüket miért nyújtják be. Továbbá a beadványhoz csatolniuk kell miden szükséges dokumentumot, melyek alátámasztják az igényüket. Ilyen dokumentum lehet orvosi szakvélemény, pszichológus, logopédus, gyógypedagógus vagy óvodapedagógus véleménye – mondta a Gyöngyösi TV-nek Molnár Lászlóné Gyöngyös Város Óvodáinak intézményvezetője.
Gyöngyösön jelenleg 298 tanköteles gyermek van, közülük 77 szülője szeretne kérelmet benyújtani. Tehát 221-en kezdik meg biztosan tanulmányaikat valamelyik általános iskolában. A kérelmek január 18-ig nyújthatók be postai úton, vagy ügyfélkapun keresztül is.
Az intézményvezető kiemelte: ikrek esetében külön borítékban kell benyújtani a papírokat, tehát egy borítékban csak egy gyermek kérelme szerepelhet.