Lovagkeresztet vehetett át Gyöngyös díszpolgára
Orbán Viktor miniszterelnök előterjesztésére állami ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából Novák Katalin köztársasági elnök Lovagkereszt állami kitüntetést adományozott Dr. Assani Omar orvosigazgatónak, a Gyöngyösi Bugát Pál Kórház szakmai vezetőjének – tudatta közleményében az egészségügyi intézmény. A kitüntetést augusztus 17-én, a Belügyminisztérium épületének márványtermében vette át az orvosigazgató.

Dr. Assani Omart idén választotta Gyöngyös díszpolgárává a város önkorményzatának képviselő-testülete. Az orvosigazgató Szíriából érkezett fiatalemberként Magyarországra, hogy orvos legyen. Megismerte, megszerette ezt az országot, és mára úgy ismeri történelmünket és hagyományainkat, szokásainkat, szólásainkat és poénjainkat, mintha itt született volna – hangzott el a kitüntetett méltatásában a Pro Civitate kitöntetés májusi átadási ünnepségén. Általános orvosi diplomája mellé aneszteziológiai szakvizsgát, majd orvos közgazdász diplomát és egészségügyi menedzser képesítést is szerzett. Dolgozott a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen és a hatvani kórházban. Orvosigazgatóként 16 éve irányítja a Gyöngyösi Bugát Pál Kórház szakmai munkáját.
Igazgatói munkája mellett a napi betegellátásban is oroszlánrészt vállal. A Covid-19 járvány ideje alatt a védekezés szakmai irányítása is az ő feladata volt. Oltásvezető orvosként munkatársaival önként vállalt hétvégi, munka utáni feladatokat is. Nem volt kérdés, hogy a hajléktalanokat, a legidősebbeket, a fogyatékosokat az életközegükben felkeresve oltsa be. Dr. Assani Omar irányításával a Gyöngyösi Bugát Pál Kórház dolgozói nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy Gyöngyös és térségének polgárai stabil egészségügyi háttérrel rendelkezzenek, biztonságos szolgáltatásban részesüljenek.