Kősziklák jelzik az aradi 13-at
Ez a tartalom több mint két éve frissült utoljára!
Új elemmel bővült a Könyves Kálmán téren álló emlékmű. Az 1848-49-es szabadságharc és forradalomnak emléket állító alkotást Jakkel Mihály kezdeményezte és karolta fel még a 2000-es évek elején. Már akkor is helyet kapott a boltozat mögött félkörívben 13 piramis tölgy, amely az aradi vértanúkat szimbolizálta. Most ezt a jelképet erősítették tovább szintén Jakkel Mihály kezdeményezésére.
A piramis tölgyek tövében 13 természetes kőszikla kerül elhelyezésre, melyből nyolcat a mai napon szállítottak le, további öt pedig hamarosan érkezik. Egészen egyszerű oka van annak, hogy nem egyszerre kerültek ki ezek a hatalmas kövek, az egyenként három tonnás sziklák szállítása nem egyszerű feladat.
Az emlékmű fejlesztése egyébként egy széles összefogás eredményeként valósult meg. A köveket a Recski kőbánya biztosította térítésmentesen, a szállításukat a Vamav Kft. vállalta magára, míg a daruskocsi költségeit Kárpáti István alpolgármester finanszírozta a keretéből.
A sziklák kihelyezésének járulékos vesztesége, hogy a hatalmas súly alatt néhány négyzetméteren összetört az emlékműhöz vezető járda, amely természetesen javítva lesz.