Képgalériák
Kiemelt látványosságok
A költségvetés

Jubiláló házaspárokat köszöntöttek az idősek világnapja alkalmából

2024. 09. 30. Hírek

Jubiláló házaspárokat köszöntött a gyöngyösi önkormányzat a Mátra Művelődési Központban, az idősek világnapja alkalmából rendezett ünnepségen.

A köszöntő előtt egy fogadásra, koccintásra is meginvitálták azokat a házastársakat, akik idén ünneplik 50., 60. vagy 70. házassági évfordulójukat – írja a gyongyosma.hu. Ezt követően kezdődött a hivatalos, színpadi köszöntés, ahol először Szulák Andrea kápráztatta el a közönséget. Hiesz György polgármester ünnepi beszédében hangsúlyozta, jó azt látni, hogy vannak még olyan férfiak és nők, akik sok-sok év után is komolyan gondolják fogadalmukat, hiszen manapság a házasságok több mint fele válással végződik. Kiemelte, a jelenlévők sokkal nehezebb körülmények között nőttek fel és élték le életüket, mégis együtt maradtak, ez pedig jó példa, amit meg kell mutatni a mai fiataloknak, hogy megtanulják: a megbecsülésnek és kitartásnak van értelme. Hozzátette, büszke arra, hogy ezt a köszöntést már 26. alkalommal rendezik meg, mivel szerinte egy ország fokmérője, hogy miként kezeli az időseit. Hiesz György úgy fogalmazott, reméli, hogy az új grémium is megtartja majd ezt a jó szokást.

Az ünnepségen nem csak a jubiláló házastársakat, hanem az utolsó munkanapján tevékenykedő, leköszönő polgármestert is kitüntették. Hiesz György a nyugdíjas közösség érdekében végzett kimagasló tevékenysége elismeréséül Nyugdíjas Közösségért díjat kapott a Nyugdíjasok Heves Vármegyei Szövetségétől. A díjat az elnök Farkas Attila, valamint az alelnök Kovács Miklósné nyújtotta át.

A városvezető, aki 2019-ben idősbarát polgármester címet kapott, hosszú éveken át támogatta a nyugdíjas szervezet működését, emberi kapcsolataival városvezetői mintaértéket teremtett. Kiemelkedően magas szociális érzékenységével mindig támogatta az időseket, a sérült embereket és a szociálisan rászorulókat – hangzott el a méltatásban.

Kiemelt tartalmak