Helyi civil szervezeteket támogatnak az Operagála bevételéből
Ez a tartalom több mint két éve frissült utoljára!
A koronavírus járvány miatt egy év kihagyás után, a Zene Világnapjához kapcsolódóan idén ismét megrendezték az Operagálát Gyöngyösön, melyet ezúttal is hatalmas érdeklődés kísért.
A nívós rendezvényen, olyan neves művészek szórakoztatták a közönséget, mint Rost Andrea, Kertesi Ingrid vagy éppen Koczka Tamás. A zenekari kíséretet az Egri Szimfonikus Zenekar adta. Az idei évben ötödik alkalommal megrendezett gála, melynek fővédnöke Hiesz György polgármester, minden alkalommal jótékony célt szolgál. Az adományok pályázat útján kerülnek kiosztásra Gyöngyösön működő civil szervezetek között.
A hagyományteremtő rendezvényt 2016-ban Gyöngyös Város Barátainak Köre kezdeményezésére és rendezésében, Miller Lajos és Rohonyi Anikó operaénekesek zenei szerkesztésével hívták életre, melyhez minden évben jelentős támogatást és segítséget nyújt Gyöngyös Város Önkormányzata, a lebonyolításban pedig kiemelt szerepet vállal a Mátra Művelődési Központ.