Képgalériák
Kiemelt látványosságok
A költségvetés

Folytatódhat az Angyal utca felújítása

Figyelem!
Ez a tartalom több mint két éve frissült utoljára!
2021. 10. 21. Hírek

Még az idén csaknem teljes hosszában megújulhat az Angyal utca, melynek legkritikusabb szakaszát még a nyáron újra aszfaltozták és újra szegélyezték.
A gyöngyösi képvisel-testület október elején módosította a város idei költségvetési rendeletét, melynek során 50 millió forintot szánt a városban fontos fejlesztések megvalósítása.

Ennek következtében van lehetőség arra, hogy az Angyal utcában tovább folytatódjon a helyreállítás. Ahogyan a Gyulai Pál és a Vörösmarty utca közti 100 méteres rész korszerűsítését, úgy a még javításra váró útszakasz költségeit is a város költségvetéséből fedezik a terület képviselője, dr. Szén Gabriella képviselői keretéből.

A rendelkezésre álló 5 millió forintból a Bajcsy-Zsilinszky utca kereszteződéséig újulhat meg az Angyal utca mintegy 100 méteres szakaszon. A fennmaradó, Bajcsy-Zsilinszky utcától a Pesti útig tartó félköríves szakasz korszerűsítésére jövőre lehet lehetőség.

A képviselő hozzátette: az Angyal utca után a rendőrség és a toronyház közti utcát szeretnék felújítani, akkor a körzet már megfelelő minőségű utakkal ellátott városrész lesz.

Kiemelt tartalmak