Elhunyt Szabó József atya
Ez a tartalom több mint két éve frissült utoljára!
Hosszú betegség után elhunyt Szabó József ferences szerzetes, a Gyöngyösi Alsóvárosi Plébánia plébánosa, az Autista Segítő Központ lelki igazgatója.
Szabó József 1963-ban született Zalaszentgrót-Zalaudvarnokon, majd az esztergomi ferences gimnáziumban érettségizett, ahol később – a magyar-történelem szakos egyetemi tanulmányaival párhuzamosan – tanárként is dolgozott.
Gyöngyössel többször is kapcsolatba került szerzetesi szolgálata során, így például részt vett a rendház falaiban az 1950-es években elrejtett könyvek, kéziratok és régiségek feltárásában, de feladatot vállalt az Autista Segítő Központ (ASK) 2001-es elindításában is.
A kincsfeltárásról készült alábbi videóban is az ő hangja hallható.
Szabó Ferenc József OFM – ahogy a gyöngyösiek többsége ismerte: Joe atya – 2011-től látott el lelkipásztori szolgálatot a városban, ebben az évben nevezték ki az ASK lelki igazgatójává is.
2019-ben rosszindulatú daganatos megbetegedéssel diagnosztizálták, betegségét hittel viselte, és nyílt őszinteséggel beszélt róla közösségi oldalán. A Magyar Kurír egy évvel ezelőtt közölt interjút József atyával, amely ide kattintva olvasható.

Szabó József atya hosszú és példásan viselt betegsége után 2022. augusztus 28-án hunyt el.