Képgalériák
Kiemelt látványosságok
A költségvetés

A vártnál is jobban teljesítettek a „szomszéd felügyelők”

Figyelem!
Ez a tartalom több mint két éve frissült utoljára!
2022. 01. 18. Hírek

Negyed évvel ezelőtt indította útjára a Szomszédom a felügyelő elnevezésű rendészeti programot a Gyöngyösi Városrendészet. Az országosan egyedülálló innovatív kezdeményezés tavaly október óta folyamatosan sikerrel teljesít – tájékoztatta a nyilvánosságot Ferenczy Dániel, a Gyöngyösi Városrendészeti Igazgatóság vezetője.

A Szomszédom a felügyelő akció indulása óta eltelt három hónapban a rendészeti szervezethez 94 hívás érkezett a lakosoktól, és a városrendészek 48 esetben tártak fel hiányosságokat. A legtöbb probléma a városüzemeltetési feladatkörbe tartozott, egyebek között törött padokra és KRESZ-táblákra, társasház előtti szemetes területre hívták fel a figyelmet.

Ferenczy Dániel hozzátette: a 10 fő körzeti rendész több mint 50 esetben szabott ki szankciót, ami vagy feljelentés, vagy bírság volt.  Emellett 16 közterületre kihelyezett roncsautó tulajdonosa ellen kezdeményeztek eljárást.

A tavaly elindult programban a városrendészet szorosan együttműködik a polgárőrökkel. Az egyedülálló rendészeti programot megelőző lakossági fórumokon az állampolgároknak lehetőségük volt csatlakozni valamely önkéntes szervezethez, aminek szintén pozitív volt a fogadtatása. A program hatására több helyi állampolgár döntött úgy, hogy csatlakozik valamelyik helyi polgárőr egyesülethez, hogy bűnmegelőző munkát végezzen Gyöngyösön.

Az egyes körzetek felügyelőit megismerhetik az alábbi linkre kattintva: https://gyongyos.hu/a-varosrendeszet/szomszedom-a-felugyelo/, emellett a Gyöngyös TV-ben indul egy magazinműsor, ahol a tíz körzeti rendész bemutatja körzetét, munkáját és az adott terület legjellemzőbb problémáit.

Kiemelt tartalmak