A gyöngyösiek örömmel fogadták a Szomszédom a felügyelő programot
Ez a tartalom több mint két éve frissült utoljára!
Befejeződött a Szomszédom a felügyelő elnevezésű innovatív rendészeti program bemutatása. Az október elején kezdődött lakossági tájékoztatók alkalmat adtak arra is, hogy a gyöngyösiek megismerjék a város tíz körzetének felügyelőit.
Ferenczy Dániel, a Városrendészeti Igazgatóság vezetője elmondta: a lakók örömmel fogadták az országban egyedüálló kezdeményezést, amely az állampolgárok szubjektív biztonságérzetén szeretne segíteni.
Az igazgató hozzátette: a körzetekben megszervezett találkozók alkalmával egyebek között az volt a céljuk, hogy az emberek jobban megismerjék az önkormányzat által működtetett rendészeti szerv munkáját, bizalommal legyenek a városrendészek iránt, továbbá igyekeztek felmérni a lakosság által tapasztalt rendellenésségeket is.
A lakossági fórumokon a polgárőrségek munkáját segítve tagtoborzást tartottak, valamint önvédelmi sportbemutatót is szerveztek.
– Miután a körzetek adottságai különbözőek, az ott élők életkörülményei, gondjai is eltérőek. A kertvárosi övezetben a gazmentesítés, míg a lakótelepeken a guberálás, a belvárosban a hajléktalanok jelenléte és az éjszakai bulizások okoznak problémát – mondta Ferenczy Dániel hozzátéve: ha a lakossági fórumon olyan gonddal találkoztak, melynek megoldása nem a városrendészek hatásköre, a problémát továbbították az illetékes hatóságnak.
Az egyes körzetek felügyelőit megismerhetik az alábbi linkre kattintva: https://gyongyos.hu/a-varosrendeszet/szomszedom-a-felugyelo/; a Városrendészeti Igazgatóság Facebook oldalán; valamint a Gyöngyösi Újság októberi számában található tájékoztató cikkből.