Virrasszunk a szeretettel!
Ez a tartalom több mint két éve frissült utoljára!
Balog Gyula plébános-kanonok és Kárpáti István alpolgármester gyújtotta meg az első gyertyát vasárnap este a város adventi koszorúján.
Az első gyertya meggyújtása előtt Balog Gyula kanonok-plébános mondott áldást a Belváros téren, és Ézsaiás próféta alakjának felidézésével emlékeztetett rá, már 2700 évvel ezelőtt is Isten útja volt az egyetlen, ami az egymással háborút folytató feleket megbékíthette. Balog Gyula szerint hol jobban, hol rosszabbul járunk ezen az úton, de nem szabad letérnünk róla.
A kanonok a virrasztás fontosságáról is beszélt. Azt mondta: jusson eszünkbe, hányan virrasztanak a betegek, a szenvedők fölött, vagy azért, hogy éjszaka is folyjon a víz a csapból, legyen áram a háztartásokban. Balog Gyula úgy fogalmazott, ebben a virrasztásban szeretet van, és felidézte egy kárpátaljai pap szavait, aki nemrégiben azt mondta a gyöngyösi plébánosnak: amikor naponta ötször, hatszor megszólal a légvédelmi sziréna, Isten eszébe juttatja, hogy virrasztania kell, mert lehet, hogy nem jön fel többé az óvóhelyről.
A kanonok arra kérte az ünneplőket, próbáljanak virrasztani a szeretettel, és ne törődjenek a világ rohanásával, a szeretetteljes várakozás pedig kiteljesedik majd karácsonykor, hiszen nem szabad megfeledkeznünk róla, hogy Krisztus születésnapját készülünk megünnepelni.
Az első gyertyagyújtás ünnepi pillanatait a Cantare Városi Vegyeskar előadása tette teljessé. A Gyöngyösi Advent programjai jövő hét pénteken folytatódnak a Belváros téren.