Képgalériák
Kiemelt látványosságok
A költségvetés

Új aszfaltburkolattal borították az Angyal utca egy szakaszát

Figyelem!
Ez a tartalom több mint két éve frissült utoljára!
2021. 07. 14. Hírek

Hat és fél millió forintból újult meg Gyöngyösön az Angyal utca legkritikusabb szakasza. A Gyulai Pál és a Vörösmarty utca közti 100 méteres rész korszerűsítését a város költségvetéséből fedezték a terület képviselője, dr. Szén Gabriella 5 millió forintos képviselői keretéből oly módon, hogy a rendelkezésre álló összeget további egyéb helyen megspórolt összeggel egészítette ki az önkormányzat.

– Az elmúlt években ritka alkalom volt, hogy nem csupán annak örülhettünk, hogy siketült egy utcában a kátyúkat eltüntetni, hanem annak, hogy újra lett aszfaltozva a sérült út. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy az útkarbantartásra szánt állami források csökkentek, az uniós támogatások erre nem fordíthatók, így maradt az önkormányzat saját kerete, ami azonban véges – mondta az Angyal utca műszaki átadásán Hiesz György polgármester hozzátéve: reméli, a költségvetés majd lehetőséget ad arra, hogy a későbbiekben az utca további részét is felújíthassák.

Kakuk Gyula, a beruházást végző Andezit Kft. építésvezetője elmondta: az út régi szegélyét elbontották, és teljesen új betonelemekből készült kiemelt szegélyt építettek mindkét oldalon, úgy, hogy azt a kapubejárókban megsüllyesztették. Ezt követően pedig a 6 méter széles úttest 5 centiméter vastag aszfaltszőnyeget kapott.

Dr. Szén Gabriella önkormányzati képviselő megköszönte a kivitelező által elvégzett munkát, melynek munkatársai a visszajelzések alapján mindvégig a lakók megelégedésére dolgoztak.

Kiemelt tartalmak