Tulipánfa őrzi Tóth Szabolcs emlékét
A délután jött hirtelen, de kitartó eső ellenére sokan gyűltek ma össze a Dombon, hogy együtt emlékezzenek a tavaly augusztusban tragikus hirtelenséggel elhunyt Tóth Szabolcsra, a 3-as választókörzet képviselőjére.
Még mindig nehéz elhinni, felfogni és elfogadni, hogy nincs közöttünk. Szabolcs élt-halt a 3-as számú választókörzetért, mindent megtett az itt élőkért. Harcolt azért, amiben hitt, még akkor is, ha mi nem támogattuk, mindig elérte a célját – idézte fel dr. Végh Attila, az MSZP gyöngyösi szervezetének elnöke, önkormányzat képviselő.
Hiesz György polgármester arról szólt, hogy nem szabad túlságosan szomorkodni, mert Szabolcs nem hiába élt. Fontos, hogy emlékezzünk arra, akit elveszítettünk. Mint fogalmazott, Szabolcs nagyon kemény férfi volt, aki az elveiért tűzbe ment, makacs volt és kitartó, aki nagyon sokat dolgozott a körzetért.
– Nehéz elhinni, hogy lassan egy éve nincs velünk. Hiányzik a morgása, az állandó kritikája, amit akkor nem jó szívvel fogadtunk, de az vitt minket előre – fogalmazott a polgármester.

Hiesz György elmondta, hogy rögtön Szabolcs elvesztése után felvetődött az ötlet, hogy nevezzenek el róla egy parkot, helyezzenek ki egy emléktáblát, de most jött el a pillanat, melynek apropót adott az is, hogy holnap megválasztják Szabolcs utódját. – Bízunk benne, hogy holnap egy olyan ember veszi át a helyét, aki mentora, segítője és egyben jó barátja volt Szabolcsnak. Ezzel a faültetéssel és a táblával nagy igazság igazolódik be. Hiszen csak az hal meg, akit elfelejtenek. Bízom benne, hogy Szabolcsot senki nem felejti el, én biztosan nem. Ez a fa éljen sokáig, aki erre jár hozzon rá egy vödör vizet, gondozza, ápolja, és ha meg kell emlékeznünk róla, tudjuk hova kell jönni – zárta szavait Hiesz György.
Sári István képviselő-jelölt felidézte, hogy 2014-ben miért döntött úgy, hogy átadja a stafétát Tóth Szabolcsnak, aki – mint fogalmazott – nem csak jó barátja, de kicsit a testvére is volt. Elmondta, Szabolcs visszaigazolta, hogy miért álltak mellé és támogatták tiszta szívvel, igaz hittel. Mint fogalmazott, sajnos kevés időt hagyott neki erre az élet. Hét évet tudott végig vinni becsülettel, minden problémát felkarolva, munkájának nyoma mindenütt ott van a körzetben, az általuk beültetett virágtartókban. – Ígérem, hogy úgy gyomláljuk majd, ahogy a kicsi lányával tette ő is – mondta Sári István.
Kiemelte, a jelöltséget azért vállalta, mert szeretné továbbvinni mindazt, amit Szabolcs elkezdett.
A megemlékezéseket követően a Hattyú téri fitneszparknál elültettek Tóth Szabolcs emlékére egy tulipánfát és egy emléktáblát is elhelyeztek.
