Képgalériák
Kiemelt látványosságok
A költségvetés

Szponzorok segítségére számít az paraolimpiára készülő sportoló

Figyelem!
Ez a tartalom több mint két éve frissült utoljára!
2021. 09. 13. Hírek

Dumity Richárdnak élete nagy álma válhatna valóra, ha a 2026-os téli paralimpián ő is képviselhetné Magyarországot. Ricsi nyolc éve sajátította el a monosí és a handbike sportok alapjait, miután kerekesszékben él egy 3 éves korában bekövetkezett baleset miatt. Állapota visszafordíthatatlan, deréktól lefelé lebénult.

A Magyar Síakadémia Egyesület, illetve a Magyar Síszövetség és a Magyar Paralimpiai Bizottság hivatalos magyar klasszifikált versenyzője mindent megtesz azért, hogy elérje célját. Ebben már tíz éve a Merjünk Sérülten Mozogni Egyesület is támogatja. A civil közösségnek köszönhetően ismerkedhetett meg Ricsi a sportág alapjaival, és immár saját monosível edzhet. A Magyar Síakadémia segítségével ismerte meg Fábián Attilát, a Magyar Paralimpiai Bizottság alpesi sí ágának vezetőjét és edzőjét.
A fiatal sportoló törekvéseit a gyöngyösi városvezetők, Hiesz György polgármester, Kévés Tamás és Kárpáti István alpolgármester magánemberként is segítették adományukkal.

Az eddigi támogatások és a kitartó felkészülés mellett Dumity Richárdnak további segítségre is szüksége lenne ahhoz, hogy a 2026-os paralimpiáig tartó hosszú, megannyi edzést és versenyt tartogató úton eredményesen tudjon szerepelni.
Amikor lehetősége engedi, Ricsi kitartóan edz külföldi és hazai pályákon egyaránt, ebben Szabó Mariann edző van segítségére.

Ricsi jelenleg egyetemista, mezőgazdasági mérnök szakon tanul, már az államvizsgára készül. Nemzetközileg elismert középfokú angol nyelvvizsgával rendelkezik. Több félévet évfolyam elsőként fejezett be, ami nagymértékben segítette sportolását is, hiszen a jó tanulmányi eredményért járó ösztöndíjból sporttevékenységét is tudta finanszírozni.

A 2020-as évben lehetőséget kapott arra, hogy a magyar mezőnyben klasszifikálják, és ezzel lehetővé vált számára a 2026-os téli paralimpián való részvétel.

A sikeres olimpiai szereplés érdekében, a hazai hóviszonyokat ismerve, több külföldi edzőtáborba is el kell majd látogatnia Ricsinek, hogy évente legalább 100-150 napot havas edzéssel tudjon tölteni. A kiadások finanszírozásában segíti a Magyar Paralimpiai Bizottság is, ám évente 1,5-2 millió forintra lenne szüksége, hogy fedezni tudja a felkészüléssel járó kiadásait.

Akinek módjában áll, és támogatni szeretné Dumity Richárd sportkarrierjét, az alábbi elérhetőségeken veheti fel a kapcsolatot a sportolóval:


Telefonszám: +36 30 354 6204
E-mail: richardsitski@gmail.com
Weblap: www.richardsitski.com

Borítókép: Gyöngyösi TV

Kiemelt tartalmak