Képgalériák
Kiemelt látványosságok
A költségvetés

Nem csak az ősz, de a poloskainvázió is beköszöntött

Figyelem!
Ez a tartalom több mint két éve frissült utoljára!
2021. 10. 11. Hírek

A hűvösebb idő beköszöntével ismét ellepték az otthonokat a poloskák. Hazánkban a kártevő két fajtája – az ázsiai máványos poloska, illetve a vándorpoloska – van jelent, ami nem csak bosszúságot okoz, de bizony a mezőgazdasági területeken problémákat is. Mivel sajnos természetes ellenségeik nincsenek, így évről évre egy több ilyen rovarral találkozhatunk.

Dr. Kontschán Jenő, a MTA Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének igazgatója a Gyöngyösi TV-nek elmondta, a legkisebb résen is bejutnak, így gyakran csapatostul találkozhatunk velük a nyílászárók körül. A szakember szerint a legfontosabb a megelőzés lenne. Mint fogalmazott meg kell gátolnunk azt, hogy hazánk, illetve az Európai Unió területére idegenhonos inváziós fajok kerüljenek be. Ez a legnehezebb része a dolognak, hiszen a határok nyitottak, folyamatos forgalom van határon innen-onnan. Ha egy picit szigorúbb karantén helyzet lenne akkor lehet, hogy ezeket jobban meg tudnánk gátolni.

A védekezést illetően a szakember kiemelte, egy fix szúnyogháló sokat segíthet, azonban, ha mégis bekerül a lakásba, azonnal ki kell irtani ezeket a kártevőket. Az Agrártudományi Kutatóközpont jelenleg is több fejlesztésen dolgozik, melyek segítségével csökkenteni szeretnék a kártevő rovarok egyedszámát.

Borítókép: Gyöngyösi TV

Kiemelt tartalmak