Képgalériák
Kiemelt látványosságok
A költségvetés

Nagy a házasulandó kedv Gyöngyösön

Figyelem!
Ez a tartalom több mint két éve frissült utoljára!
2021. 05. 28. Hírek

A pandémia se szegte kedvét a házasulandóknak Gyöngyösön. Az év első 5 hónapjában 85 pár mondta ki a boldogító igent, ami Takács Tímea anyakönyvvezető szerint átlagosnak számít – számolt be róla a Gyöngyösi TV. De a tavalyi év is kiemelkedő volt annak ellenére, hogy a járvány miatt sok mindenről le kellett mondanunk. A számok alapján úgy tűnik, a házasságról sokan nem tudtak. 2020-ban ugyanis 289 esküvő volt, ami hússzal több, mint az azt megelőző évben, sőt jócskán meghaladja a 2018-as adatokat is, amikor 217 pár kötötte össze az életét.

Ami az év hátralévő részét illeti, már most 75 esküvő van előjegyezve szeptember végéig, de ez a szám valószínűleg emelkedni fog.

A kormány döntése értelmében május 28-tól újra lehet esküvőket tartani, a lakodalmakon pedig akár 200 fő is jelen lehet. A ceremónián résztvevők száma a házasságkötő terem befogadóképességétől függ, ez Gyöngyösön 100 főt jelent.

Kiemelt tartalmak