ikon képgaléria
ikon látványosságok
költségvetési aloldal

Monumentális keresztet állítottak hazánk legmagasabb pontján

2021. 09. 10. Hírek

Fa emlékkeresztet állítottak és szenteltek fel Kékestetőn az 52. Eucharisztikus Világkongresszus emlékére. Az országban ebből az alkalomból mintegy 21 helyen állít emlékkeresztet az Agrárminisztérium, a Kékest az Egererdő Zrt. javaslatára vették fel a helyszínek közé.

Dobre-Kecsmár Csaba, az Egererdő Zrt. vezérigazgatója azt mondta, a minisztériumból érkezett a felhívás, hogy tegyenek javaslatot a kongresszusnak emléket állító monumentális keresztállítás helyszínére. Beszédében kiemelte: felelősséggel tartozunk környezetünkért, és fontos ez az erdei kegyhely, hiszen kapcsolatba kerülhetünk a teremtővel. Hozzátette, adta magát a helyszín, hiszen az ország legmagasabb pontja is a Zrt. kezelésében van, hogy ide az ország tetejére ég és föld közé, stílusosan mondva állítanak a TV adó mellé egy másik adót is, ami ugyan máshonnét vesz és máshová sugároz, de meggyőződésük, hogy itt az ország tetején helye van egy ilyen a kereszténységet, hitvallást, a nemzetiségünket, a nemzeti elhivatottságunkat jelképező keresztnek.

Kárpáti István, Gyöngyös alpolgármestere Jézus útmutatásaira hívta fel a figyelmet, valamint a vallás és magyarság kapcsolatáról beszélt. Mint fogalmazott „azt gondolom, hogy Jézus tevékenysége, életútja, szerepe, példamutatása mindenkinek adhat támpontot.

A beszédeket követően Balog Gyula kanonok-plébános megáldotta, majd megszentelte a keresztet.

Az esemény zárásaként pedig koszorút helyeztek el az emlékműnél. – számolt be róla a Gyöngyösi TV

Borítókép: Gyöngyösi TV