Képgalériák
Kiemelt látványosságok
A költségvetés

Miniszteri elismerés a gyöngyösi kórház dolgozóinak

Figyelem!
Ez a tartalom több mint két éve frissült utoljára!
2022. 10. 27. Hírek

A gyöngyösi kórház vezetésének felterjesztésére október 26-án Pintér Sándor belügyminiszter miniszteri elismerő oklevéllel tüntette ki a Bugát Pál Kórház három munkatársát: dr. Kubinyi László főorvost, valamint Szabóné Prezenszki Enikő és Somfai Zoltánné főnővért – tájékoztatott közleményében az egészségügyi intézmény.

Dr. Kubinyi László főorvos az egyetem elvégzését követően, 1993-ban kezdett el dolgozni a Bugát Pál Kórházban. Aneszteziológiai szakvizsgáját 1998-ban tette le. A műtőben és az intenzív osztályon munkabírása, megbízhatósága legendás, hivatásszeretete példás. Szerény természete miatt a „láthatatlan”, de annál értékesebb szakemberek közé tartozik, aki méltán érdemelte ki a miniszteri elismerést.

Szabóné Prezenszki Enikő diplomás ápoló 2008 októberében kezdett el dolgozni a gyöngyösi Bugát Pál Kórházban. Pályája a krónikus belgyógyászaton kezdődött, ahol öt éven át végezte munkáját, majd a neurológiai osztály vezető főnővérévé nevezték ki. Lelkiismeretes módon, kifogástalan szakmaisággal teljesíti feladatát, ami régtől kivívta munkatársai, felettesei elismerését. A kórház vezetése, ismerve kvalitását a betegkísérők munkájának koordinálásával is megbízta, melyet fegyelmezett és következetes munkával, eredményesen végez. Embersége, szerénysége, hozzáállása, hűsége a kórházhoz példát jelent munkatársai számára. A Covid-járvány idején az oltóponton végzett értékes munkát.

Somfai Zoltánné 1989 augusztusától dolgozik a gyöngyösi Bugát Pál Kórházban. Sok éven keresztül a szülészeten a betegágy mellett, három műszakban dolgozott, ápolta a betegeket, majd a sürgősségi betegellátó osztályon folytatta munkáját. Jelenleg a gyöngyösi kórház egyik legnagyobb kihívást jelentő osztályán teljesíti feladatát olyan magas szinten, ami példát jelent fiatalabb munkatársai számára. Itt kezdetektől ellátja a főnővéri teendőket is. Munkáját a kötelességen messze túlmenő hivatásszeretet, megbízhatóság jellemzi. Munkatársai tisztelik, felettesei elismerik munkáját, a betegek hálásak szívbéli természetéért. A közösségért mindig tenni akaró, bátor kiállása miatt a kórház munkatársai az üzemi tanács vezetőjévé választották. Konszenzusra törekvő gondolkodása az intézményben dolgozók és a kórházvezetők is nagyra értékelik.

Mindhármuk miniszteri elismerése méltó a több évtizedes hűséges, egészségügyben végzett munkájuk értékelésére – fogalmaz közleményében a Bugát Pál Kórház.

Kiemelt képünkön balról jobbra: Somfai Zoltánné, dr. Kubinyi László, Szabóné Prezenszki Enikő.

Kiemelt tartalmak