Köszöntötték az év első gyöngyösi kisbabáját
Ez a tartalom több mint két éve frissült utoljára!
Gyöngyös alpolgármestere, Kévés Tamás és a Bugát Pál Kórház vezetői együtt köszöntötték 2022 első gyöngyösi születésű kisbabáját és annak édesanyját csütörtök délelőtt a szülészeti osztály családbarát előterében. Az ajándékok és a jókívánságok mellett Weisz Péter főigazgató és Kévés Tamás alpolgármester is arra biztatta az első gyermekes anyukát, hogy legalább még két-három gyermekkel gyarapodjon majd a családjuk. Sára, aki január 4-én született, édesanyja kérésére nem került képre, jó egészséget, boldog életet kívánunk neki.
Az alpolgármester kiemelte: év elején mindig nagy örömmel köszönti a város első újszülöttjét. Hozzátette: évről évre egyre több gyermek születik a gyöngyösi kórházban, melynek egyik oka a kiváló szakemberek mellett az lehet, hogy tavaly igen jelentős fejlesztésen esett át a szülészeti osztály.