Kékesen volt a Tour de Hongrie befutója
Óriási érdeklődés kísérte a Tour de Hongrie mátrai szakaszát. A magyar kerékpáros körverseny történetében tizenegyedik alkalommal rendeztek hegyi befutót Kékestetőn, amely fantasztikus izgalmakat tartogatott.
Hatalmas csatát hozott az idei Tour de Hongrie utolsó szakasza, a Miskolc és Gyöngyös-Kékestető közötti 184 kilométeres etap végén az olasz Antonio Tiberi a Kékestetőre vezető emelkedő utolsó méterein előzte meg az ír Eddie Dunbart, de az INEOS-Grenadiers kerékpárosa így is megszerezte az összetett győzelmet. Eddie Dunbar lett a Tour de Hongrie első ír győztese.
A legnagyobb magyar kerékpáros verseny mezőnye szerdán Csákvárrról rajtolt, és már akkor sejteni lehetett, hogy a legnagyobb izgalmakat az utolsó, Miskolc és Gyöngyös-Kékestető közötti szakasz tartogatja majd. A minden eddiginél erősebb mezőny tagjai két kört tettek meg a Mátrában, mielőtt ráfordultak volna a helyenként 10 százalékos emelkedővel kanyargó Kékestetőre vezető útszakaszra.
A versenyzőket fantasztikus hangulat várta a gyöngyös szakaszon, Mátrafüreden, Sástónál, Mátraházán, és Kékestetőn is tömeg szurkolt a kerékpárosoknak, akik erejét a káprázatos mátrai szerpentinek tették próbára. A Kékesen összegyűlt tömeg az utolsó métereken előzést is láthatott, az olasz Antonio Tiberi a Kékestetőre vezető emelkedő utolsó méterein előzte meg az ír Eddie Dunbart.
A Tour de Hongrie-t a világ 120 országában 150 televíziócsatorna közvetítette, a verseny így összesen egymilliárd embert ért el, ami jelentősen hozzájárult Gyöngyös és a Mátra népszerűsítéséhez.
EREDMÉNYEK – 43. Tour de Hongrie
5. szakasz, Miskolc–Gyöngyös-Kékestető (184 km):
- Antonio Tiberi (olasz, TREK-Segafredo) 4:39:31
- Eddie Dunbar (ír, INEOS Grenadiers) 2 mp h.
- Oscar Rodriguez (spanyol, Movistar Team) 21 mp h.
- Samuele Battistella (olasz, Astana Qazaqstan Team) 25 mp h.
- Edoardo Zambanini (olasz, Bahrain-Victorious) azonos idővel
- Carl Fredrik Hagen (norvég, Israel-Premier Tech) 31 mp h.
Az összetett versenyben:
- (sárga mezben az Aktív Magyarország díjáért) Eddie Dunbar (ír, INEOS Grenadiers) 20:38:43
- Oscar Rodriguez (spanyol, Movistar Team) 23 mp h.
- Samuele Battistella (olasz, Astana Qazaqstan Team) 28 mp h.
- Edoardo Zambanini (olasz, Bahrain-Victorious) 29 mp h.
- Carl Fredrik Hagen (norvég, Israel-Premier Tech) 35 mp h.
- Niklas Eg (dán, Uno-X Pro Cycling Team) 36 mp h.
38. Dina Márton (magyar, EOLO-Kometa) 2:31 p h.
A gyorsasági pontversenyben (zöld mezben a Skoda és az Europcar díjáért):
- Fabio Jakobsen (Quick-Step Alpha Vinyl)
A hegyi pontversenyben (piros mezben a Cofidis díjáért):
- Aaron Van Poucke (belga, Sport Vlaanderen-Baloise)
A legjobb magyar versenyző (fehér mezben a Magyar Közút Zrt. és a Bringasport díjáért)
- Dina Márton (magyar, EOLO-Kometa)