Karbantartás miatt bezárt a strand
Ez a tartalom több mint két éve frissült utoljára!
Éves karbantartás miatt zárva tart a gyöngyösi strand fedett uszodája. Mind a 33 méteres medence, mind a tanmedencék vizét lecserélik, ám előtte gondoskodnak a fertőtlenítésről, és ha szükséges, a festésről, továbbá az öltőket is rendbe teszik – mondta Gyöngyösi TV-nek Juhász Péter, a Gyöngyösi Sportfólió Nonprofit Kft. ügyvezetője.
Az uszodában a tervek szerint január 10-től újra fogadják a látogatókat, akik immár plasztikkártyával léphetnek be a strand területére, ha bérletet vásárolnak.
Juhász Péter hozzátette: az általuk nyújtott szolgáltatások ára a tavalyihoz képest nem változott.
A strand területén működő jégpálya üzemelését a karbantartás nem érinti. Az ügyvezetőtől megtudtuk, a korábbi évekhez képest jóval többen korcsolyáznak idén, hamarosan köszönthetik majd a tízezredik korcsolyázót.