ikon képgaléria
ikon látványosságok
költségvetési aloldal

Hatvan éves a gyöngyösi felsőoktatás

2022. 10. 14. Hírek

Az egykori Károly Róbert Főiskola oktatói és dolgozói, valamint a MATE Károly Róbert Campusának jelenlegi dolgozói, a megye és a város vezetői, az intézmény jelenlegi és egykori vezetői, az intézmény támogatói és a hazai felsőoktatás szereplői közösen ünnepelték meg a gyöngyösi felsőoktatás megalapításának 60. évfordulóját.

Fotó: Nagy Réka

A díszünnepség faültetéssel vette kezdetét. A Károly Róbert Campus udvarán Dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora a házigazdával, Dr. Bujdosó Zoltán campus-főigazgatóval közösen amerikai tulipánfát (Liriodendron tulipifera) ültetett, ezzel újabb fajjal bővült a campus parkjának növénygyűjteménye.

A ceremónia ezt követően a főépület T előadójában folytatódott, ahol először Dr. Gyuricza Csaba köszöntötte a megjelenteket. A rektor ünnepi beszédének fókuszába a gyöngyösi felsőoktatás jövője került. „A gyöngyösi felsőoktatásnak van jövője. Nem abban a formában, ahogy 20 és nem abban a formában, ahogy 40 évvel ezelőtt működött. A mi elképzelésünk az, hogy Gyöngyös egy nagyon erős gyakorlati képzési bázisa lesz az egyetemnek a jövőben, ahogy egyébként korábban is volt. Ehhez indítjuk el azokat a fejlesztéseket, melyekkel koncepciónk szerint Közép-Európa legerősebb tangazdasági hátterét fogjuk létrehozni.”

Fotó: Nagy Réka

Hiesz György, Gyöngyös város polgármestere nemcsak városvezetőként, hanem az intézmény egykori hallgatójaként is köszöntötte az egybegyűlteket.

Ezután Dr. Bujdosó Zoltán is megosztotta ünnepi gondolatait a meghívott vendégekkel. A Károly Róbert Campus főigazgatója hangsúlyozta: „Hiszem, egy jó és erős szervezet egyik legfontosabb jellemzője a változó körülményekhez való alkalmazkodás. Az elmúlt hatvan évben több néven és struktúrában működő gyöngyösi felsőoktatás remek példája a válságkezelésnek és stratégiailag is fontos a MATE küldetéseinek teljesítésében, hogy erős és színvonalas oktatással rendelkezzen. Hiszem azt, hogy sok fonálból fonják az erős kötelet, hogy egy szervezet – legyen az bármekkora is – a benne és érte dolgozó emberek nélkül sem sikeres sem működőképes nem tud lenni.”

A díszünnepségen a Ká-Ró Színkör tagja, Czakó András levenítette fel a gyöngyösi felsőoktatás elmúlt 60 évének legfontosabb pillanatait.

Fotó: Nagy Réka

A rendezvényen 4 díszoklevél átadására is sor került. Lantos Györgyi és Máté István szobrászművészek a gyöngyösi felsőoktatás érdekében végzett kiemelkedő művészeti tevékenységükért, Dr. Kapronczai István és Benedek Fülöp pedig a gyöngyösi felsőoktatás érdekében végzett kiemelkedő szakmai munkájukért részesültek elismerésben.

Az ünnepségen színpadra állt a főként gyöngyösi fiatalokból álló Sound of Spirit Énekegyüttes kisformációja, valamint Jakkel Mihály a Pátzay János Katolikus Zeneiskola növendékeivel.

Fotó: Nagy Réka

A hivatalos ceremóniát követően a Könyvtárban sor került Dr. Dimény Imre emléktáblájának felavatására is. A jogelőd Károly Róbert Főiskola díszpolgárának születésének 100. évfordulója alkalmából Dr. Magda Sándor készíttetett reliefet Lantos Györgyi szobrászművésszel. A Széchenyi-díjas agrármérnök, politikus, az MTA rendes tagja, és egykori földművelésügyi és élelmezésügyi miniszter munkásságát a Károly Róbert Főiskola egykori rektora méltatta.

Az ünnepség keretein belül megnyílt a Képmese – pillanatok a gyöngyösi felsőoktatás elmúlt 60 évéből címet viselő fotókiállítás is. Az aulában helyet kapott, Nagy Réka kommunikációs munkatárs által összeállított tárlat képanyagában a teljesség igénye nélkül találunk „Akkor és most” képpárok, valamint életképeket az intézmény hétköznapjaiból és ünnepnapjaiból.

Nézze meg galáriánkat az eseményről!

Az esemény ünnepi ebéddel végződött, melynek leglátványosabb eleme minden kétséget kizáróan az óriási (1 m X 80 cm-es) születésnapi torta volt. A hivatalos ceremónia zárása után hosszas beszélgetések kezdődtek, hiszen a campus aulájában évtizedekig együtt dolgozó emberek találkoztak újra és közösen elevenítették fel a régmúlt emlékeit.

szöveg, fotók: Nagy Réka // MATE Károly Róbert Campus

Kiemelt tartalmak