Képgalériák
Kiemelt látványosságok
A költségvetés

Hatékonyabb lesz a szelektív hulladék feldolgozása

Figyelem!
Ez a tartalom több mint két éve frissült utoljára!
2021. 09. 27. Hírek

A tervek szerint decemberre készül el a Hulladékkezelő gyöngyösi telephelyén az a bálázó csarnok, melynek révén hatékonyabban és gyorsabban tudják feldolgozni a szelektív hulladékot.

A jelenlegi válogatócsarnok még a szelektív szigetes hulladékgyűjtésre lett optimalizálva, így a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtésre való átállás és a megnövekedett mennyiség miatt, régóta szükség volt egy nagyobb válogatóra.

Hencz Zsolt, a NHSZ Mátra Hulladékkezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a Gyöngyösi TV-nek elmondta, az acélpillérek már állnak, ezután megtörténik az alapozás és a panelek felszerelése, majd beépítik az új válogató gépsort. A komplett beruházással a tervek szerint jövő év áprilisában végeznek.

A fejlesztésnek köszönhetően a munkakörülmények is javulnak, ugyanis válogatófülkéket alakítanak ki, amik hűthetőek-fűthetőek lesznek, valamint légszűrővel lesznek ellátva. Emellett az új épületben egy vizes-blokkot is kiépítenek.

Kiemelt tartalmak