Forgalomlassító küszöböt telepítettek a Platán úton
Ez a tartalom több mint két éve frissült utoljára!
Hétfő délután óta forgalomlassító küszöb lassítja az autós közlekedést a Platán út Kenyérgyár úthoz közel lévő szakaszán. Az úttesten kiépített aszfaltozott átvezetést a körzet választott képviselője kezdeményezésére építették meg.
A sofőrök már nem közlekedhetnek rutinból a Platán utcában, ahol egy forgalomlassító küszöb kiépítése miatt 30 km/h sebességgel lehet csak haladni. A forgalmirend-változásra jelzőtábla és burkolatfelfestés is figyelmezteti az autósokat.
Kővári László, az önkormányzat útellenőre elmondta: a beruházásra azért volt szükség, mert a kertvárosban lévő utcában a megengedettnél jóval gyorsabban, sokszor már életveszélyesen közlekedtek az autósok.
A forgalomlassító küszöb megépítésére az önkormányzat még a város tavalyi költségvetésében biztosította a szükséges forrást, 480 ezer forintot.