ikon képgaléria
ikon látványosságok
költségvetési aloldal

Fejlesztések sora valósul meg a 7-es körzetben

2021. 11. 11. Hírek

Járda- és kerítésfelújítást hajtanak végre a temetőnél a Püspöki úton abból a plusz ötmillió forintos keretből, amelyet a többi körzethez hasonlóan a 7-es számú körzet is fejlesztésre fordíthat. Emellett szintén ezen a szakaszon szemétgyűjtő edényeket helyeznek ki.

Besze Andrea a körzet képviselője a Gyöngyösi TV-nek elmondta, idén számos fejlesztés megvalósult a körzetben, többek között a Kócsag utcai parkolót gyeprácsossá alakították, valamint a Warga László utcában épül egy 26 férőhelyes parkoló, amit a tervek szerint november közepén adnak át. Egyelőre ez is makadám lesz, de később gyeprácsossá szeretnék alakítani.

Hozzátette, jövőbeni tervek között szerepel a Püspöki út páros oldali járdaszakaszának felújítása, valamint a Ringsted úti focipálya fejlesztése.