Képgalériák
Kiemelt látványosságok
A költségvetés

Erősítik a legkisebbek kultúrához kötődő kapcsolatát

Figyelem!
Ez a tartalom több mint két éve frissült utoljára!
2021. 03. 06. Kultúra Utolsó módosítás: 2021. 03. 07. 14:40

Kultúróvoda címet kapott a Fecske Úti Tagóvoda.

A címmel járó 1 millió 300 ezer forintból számos kulturális rendezvényt finanszíroznak majd. Ebből az összegből valósul meg a korlátozások feloldása után a szüreti nap, de például egy Varró Dániel író-olvasó találkozót is szerveznek, májusban pedig a tervek szerint utazó planetárium érkezik a gyerekekhez és kirándulások is szerepelnek a tervben.

A pályázat célja, hogy megismertessék az óvodásokkal a város kulturális intézményeit és a programjait. Ezen kívül pedig fontos törekvés, hogy a kortárs művészetet, kortárs irodalmat beépítse az óvodások életébe. A legkisebbek eddig is rendszeresen látogatták a város kulturális intézményeit. Minden évben jelen vannak a Mátra Múzeumban tartott Föld napi rendezvényen, de a könyvtár mesemondó és kreatív délelőttjeinek is visszatérő résztvevői.

Kiemelt tartalmak