Képgalériák
Kiemelt látványosságok
A költségvetés

Épül az új bringapálya

2023. 05. 18. Hírek Utolsó módosítás: 2023. 05. 24. 14:56

Megkezdődött a kerékpáros pumpapálya kialakítása a Béke téren, a munkákkal a tervek szerint néhány hét alatt végeznek.

Az Aktív Magyarország Országos Bringapark Programja keretében kap új funkciót az egykor KRESZ-pályának otthont adó Béke tér, ahol egy kerékpáros pumpapálya valósulhat meg. A képvielő-testület tavaly decemberben döntött úgy, hogy pályázik a programra, a napokban pedig már a kivitelezési munkák is megkezdődtek.

A tereprendezés során néhány fát is ki kellett vágniuk a szakembereknek, összesen négy fát és egy cserjét távolítottak el a pálya tervezett nyomvonalából, amelyeket legalább kétszeres mennyiségben pótolnak majd, az új fák helyét pedig ugyancsak a Béke téren jelölik ki. A tervek szerint a kivitelezéssel néhány hát alatt végeznek, azonban a folyamatos esőzés hátráltatja a munkát.

A létrejövő pumpapálya egy folytatólagos körpálya lesz, melyet hullámok és kanyarok alkotnak, egy része a park korábbi funkcióját megidézve KRESZ-pályaként is funkcionál majd. A pályát óvodások és iskolások használhatják, kialakításának köszönhetően a gyakorlottabbaknak is kihívást jelent, kerékpárral, rollerrel, görkorcsolyával és gördeszkával is használható lesz. A pálya kialakítása mintegy 32 millió forintba kerül, amelynek a felét az önkormányzatnak biztosítja, a fennmaradó összeget pedig a pályázat fedezi.

Borítókép: aktivmagyarorszag.hu

Kiemelt tartalmak