Elmarad az adventi programsorozat
Ez a tartalom több mint két éve frissült utoljára!
Ahogyan az országban, úgy Gyöngyösön is hétről hétre emelkedő tendenciát mutat az aktív Covid-fertőzöttek száma. A mátraaljai városban október 20-án 34 fertőzöttet tartottak nyilván. A növekvő adatok arra intenek, hogy az eddigieknél is fokozottabban kell ügyelni a megelőző intézkedések betartására.
A koronavírus terjedésének üteme a fertőzöttek életkorát tekintve is követi az országos tendenciát, egyre több a megbetegedés a 40 és az 50 év közötti felnőttek körében.
Hiesz György polgármester tájékoztatása szerint a Gyöngyösi önkormányzat fenntartásában lévő Idősek Bentlakásos Otthonában (IBO) nincs fertőzött gondozott vagy dolgozó. Azt az idős ellátottat, aki két hete két pozitív tesztet produkált, mielőtt a kórházi kezelést követően visszakerült volna az IBO-ba, családja saját gondozásba vette. A pandémiás protokollnak megfelelően néhány napra elkülönített, és negatív teszttel rendelkező szobatársa pedig – ahogyan az intézmény alkalmazottai is – tünetmentesek.
A dupla fertőzések elkerülése végett a múlt héten valamennyi IBO-lakót – és azokat a dolgozókat, akik igényt tartottak rá – beoltották influenza elleni védőoltással.
Kistérségi Humán Szolgáltató Központ (KHSZK) által működtetett másik intézményekben azonban három dolgozó is koronavírussal fertőzött, egyikük sem gyöngyösi. A munkavállalók biztonságos munkarendéjek köszönhetően a fertőzés azonban nem terjed.
A polgármester kiemelte: nem csak az Idősek Bentlakásos Otthonában, hanem a KHSZK egyéb intézményekben, egyebek között a hajléktalanszállón és a Családok és Gyermekek Átmeneti Otthonában is biztosítják az influenza megelőzéséhez szükséges vakcinához való hozzájutást.
A szolgáltatóközpont a „Maradj otthon!” projekt keretében továbbra is támogatást nyújt a gyógyszerkiváltásban és a bevásárlásban az időseknek, a krónikus betegeknek és minden Covid-fertőzésben szenvedőnek, aki segítségre szorul.
A tapasztalatok szerint sajnos még mindig kevesen veszik igénybe a szolgáltatást.
A kereskedelmi hatóság munkatársai a Városrendészettel közösen az elmúlt héten 25 gyöngyösi üzletben ellenőrizték a maszkviselés szabályainak betartását.
Általánosságban elmondható, hogy az üzemeltetők, munkavállalók és a vásárlók is ismerik a jogszabályi előírásokat, nem tiltakoznak a maszk viselése ellen, és nem igyekeznek kikerülni azt. Figyelmeztetni csupán azért kellett, ha valaki nem a rendeltetésének megfelelően hordta a maszkot.
A kereskedelmi hatóság a vendéglátóhelyeken és a még üzemelő szórakozóhelyeken is rendben talált mindent.
A mindenszenteki temetőlátogatásra készülve október 31-én, szombaton, és november 1-jén, vasárnap a menetrendtől eltérően több helyi járatos autóbusz közlekedik majd Gyöngyösön.
Az 1-es és a 2-es járat útvonalát és indulási időpontjait térképpel ábrázolva a város honlapján, a gyongyos.hu oldalon megtalálják majd az utasok.
A fertőzés terjedésének megelőzése érdekében több gyöngyösi program megszervezése módosul, vagy elmarad.
Az október 23-ai megemlékezést idén a Szent Bertalan utcai emlékműnél rendezik meg. A rövid ünnepséget koszorúzás zárja.
A szociális munka napja alkalmából szokásos városi kitüntetés átadó ünnepségét a novemberi vírushelyzetre tekintettel vagy elhalasztják, vagy csak szűk körben rendezik meg.
A társszervezővel egyeztetve és egyetértve idén elmarad Gyöngyösön az adventi programsorozat és vásár. Az ünnepi hangulatot a belváros díszkivilágításával teremtik meg.
A tervek szerint, a megfelelő óvintézkedések betartása mellett megnyit majd a jégpálya, ám ezzel kapcsolatban két hét múlva születik végleges döntés.