Elkezdődik a felrobbant lakás kitakarítása
Ez a tartalom több mint két éve frissült utoljára!
Újabb összefogásnak köszönhetően a hétvégén kitakarítják a Verseny utcában felrobbant lakást, így megszűnhet a tarthatatlan, orrfacsaró bűz az ingatlanban.
Gyöngyös Város Önkormányzata Közigazgatási és Intézményirányítási Igazgatóságának közreműködésével sikerült felkutatni a január 6-ai szerencsétlenségben elhunyt férfi rokonait, akik vállalták a lakás kitakarítását. Az NHSZ hulladékszolgáltató két darab konténert ajánlott fel ingyenes – melyek pénteken érkeznek a Verseny utca 8. szám elé, és várhatóan hétfőn szállítják el őket -, a lakásból kidobott lom és szemét lerakásának költségeit pedig a gyöngyösi önkormányzat vállalta magára.
A tervek szerint szombat reggel kezdődő munkákban főként az elhunyt rokonai vesznek részt, de néhány lakó is jelezte, hogy besegít az áldatlan állapotok megszüntetésében.
A társasházban, illetve a detonációval érintett lakásokban jelentős károk keletkeztek. A biztosítók mellett az önkormányzat is igyekszik kivenni a részét a károk enyhítéséből. Az azonnali gyorssegélyen túl a helyhatóság az állampolgárok segítségét kérte. Az önkormányzat életre hívott egy számlaszámot, amelyen több, mint 415 000 Ft adomány gyűlt össze, melyet felújításra fordíthat a társasház. Emellett a képviselő-testület módosította a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról szóló önkormányzati rendeletét, amely a hasonló okok miatt nehéz helyzetbe került állampolgároknak hathatósabb megsegítésére szolgál. Az egyedülálló rendelet révén akár már elemi károk enyhítésére is kérhető rendkívüli települési támogatás, melynek összege akár több százezer forint is lehet.
A Verseny utcában történt tragédia kapcsán, már az első pillanatban példaértékű összefogás született. Az önkormányzat, a Városrendészeti Igazgatóság, a helyi polgárőrök, a hatóságok, a társasházkezelő és számos helyi vállalkozó azonnal a bajba jutottak segítségére sietett. Gyöngyösön nem ez volt az első eset, hogy mentális problémával küzdő személy miatt történt tragédia. Éppen ezért Hiesz György polgármester többször hangsúlyozta, hogy törvénymódosításra lenne szükség, hiszen a megfelelő jogszabályokkal az év eleji tragédia megelőzhető lett volna.