Elhalasztották a 24-es főút Gyöngyös és Mátrafüred közötti szakaszának felújítását
Ez a tartalom több mint két éve frissült utoljára!
Közel háromszár beruházás elhalasztásáról döntött a kormány, a listán gyöngyösi fejlesztések is szerepelnek.
Összesen 2100 milliárd forint értékű beruházás elhalasztásáról döntött a kormány, a 284 projektet tartalmazó listát Csepreghy Nándor, az Építési és Beruházási Minisztérium miniszterhelyettese a DK-s Vadai Ágnes részére küldte el, miután a képviselő írásbeli kérdést tett föl Lázár János építési és beruházási miniszternek, hogy megtudja, mely állami beruházások leállításáról határozott eddig a kormány. A nyilvánosságra hozott listán elsősorban közlekedésfejlesztési, sport- és egészségügyi beruházások, valamint vidéki iskolafelújítások szerepelnek, köztük Gyöngyöst is érintő beruházásokkal.
A kormány elhalasztotta a Nemzeti Szabadidős – Egészség Sportpark program keretében tervezett beruházásokat, a projektben Gyöngyösön a Béke téren és a Kálváriaparti Sport- és Általános Iskola udvarában épült volna fitnesz-park.
A listára két térségünket érintő közlekedésfejlesztési projekt is felkerült, a nagyfügedi körforgalom mellett a Gyöngyös-Parád-Eger másodrendű út fejlesztését is elhalasztották, vagyis a 24-es számú főút Gyöngyös és Mátrafüred közötti szakaszának felújítása is később valósulhat meg. A tervek szerint a felfüggesztés az idei és a következő évre vonatkozik, később pótolják majd a fejlesztéseket.