ikon képgaléria
ikon látványosságok
költségvetési aloldal

Döntse el, mire fordítsuk adóforintjait!

2021. 02. 22. Hírek Utolsó módosítás: 2021. 03. 02. 16:52

Gyöngyös Önkormányzata 2021-ben a kormányzati elvonások miatt szűkös költségvetési év elé néz. Így az eddigieknél is nagyobb szükség van az összefogásra, a vállalkozók lokálpatrióta szemléletére.

Azok a vállalkozók, akiknek tavalyi évi eredménye megengedi, fizesse be teljes HIPA összegét, majd helyi iparűzési adójának 1%-os felajánlásával támogassa a városban működő és tevékenykedő civil szervezeteket, megvalósítandó fejlesztéseket. Befizetését megcímkézheti, rendelkezhet arra, hogy adóforintjait az önkormányzat konkrétan mely civil szervezet, egyesület támogatására fordítsa, illetve milyen fejlesztési felújítási feladat valósuljon meg belőle.

Mindenki előtt ismert, a 369/2020.(XII.22.) Kormányrendelet a 2021-es adóévre, a kkv-ék megsegítése érdekében, olyan szabályozást léptetett hatályba, amelynek megfelelően a kis -és közepes vállalkozásoknak minősülő vállalkozó 1 százalék adómértékkel jogosult az adót megfizetni. Az a vállalkozó, aki ezzel a lehetőséggel élni kíván, annak a NAV honlapján közzétett 21NYHIPA nyomtatvány kitöltésével kell 2021. február 25-ig nyilatkozni. A határidő elmulasztása jogvesztő.

Amennyiben úgy érzi, hogy élni kíván az önkormányzat által felkínált lehetőséggel, úgy ne nyilatkozzon a NAV felé 2021. február 25-ig.

Az adóelőleg megfizetésével párhuzamosan az erre a célra rendszeresített rendelkező nyilatkozat kitöltésével és elektronikus úton az önkormányzati adóhatósághoz való megküldésével rendelkezhet a Kormányrendeletben meghatározott 1%-ot meghaladó adóbefizetés felhasználási céljáról. Ezt a nyilatkozatot legkésőbb március 3-ig elérhetővé tesszük a Város honlapján. (www.gyongyos.hu/Ügyintézés/Adó- és pénzügyek/Helyi iparűzési adó)

Természetesen a márciusi adóelőleg megfizetését követően tájékoztatást adunk a megfizetett adótöbbletről és az Önök által hozzárendelt célokról.