Átadták a megújult Vargák terét
Ez a tartalom több mint két éve frissült utoljára!
Átadták a felújított Vargák terét. A tér és a környező utcák egy európai uniós pályázat segítségével újultak meg mintegy 70 millió forintból. A térfelújítás az északnyugati városrész rehabilitációját célzó beruházás keretében valósult meg. A mintegy félmilliárdos projekt hamarosan bérlakás-felújításokkal és közösségi ház kialakításával folytatódik, de része lesz a Petőfi utcában álló Berényi-Haller kastély helyreállítása is.
A munka május elején kezdődött a Vargák terén, amelyet egyebek között szilárd burkolatú úttal láttak el, és a környező utcákban is számos fejlesztést valósítottak meg – foglalta össze a projektátadón Hiesz György polgármester hozzátéve: az útépítés mellett kiépült a csapadékvíz-elvezetés, épült járda és megújult a közvilágítás. A korszerűsítés megtörtént a Vargák terén, a Sárosi és a Szép utcában.
A mintegy hetven millió forintos beruházáshoz 47 millió forintos támogatást kapott az önkormányzat az Európai Uniótól.
Kévés Tamás alpolgármester, a körzet képviselője elmondta: hamarosan a zöldmunkákat is elvégzik a Fő tértől öt percre lévő területen, melynek lakói régóta várták már a felújítást.
A korszerűsítésnek köszönhetően a városrészen lévő ingatlanok értéke megemelkedett, és az ott élő családok mindennapjai komfortosabbá váltak.
A korszerűsítés Gyöngyös önkormányzata által elnyert „A gyöngyösi északnyugati városrész rehabilitációja” (TOP-4.3.1-15-HEl – 2016-00001)elnevezésű pályázat keretében valósult meg.