Akár ad, akár vesz: az anyatejgyűjtő állomás mindenkinek biztonságot nyújt
Egyre nagyobb méreteket ölt az internetes anyatej-kereskedelem, sok anyuka pedig talán nem is sejti, hogy az ellenőrizetlen forrásból származó anyatejjel milyen egészségügyi kockázatoknak teszi ki gyermekét. Pedig van más megoldás: a gyöngyösi anyatejgyűjtő állomáson csak bevizsgált, ellenőrzött tejet kaphatnak az édesanyák. Aki itt adja le többlet anyatejét, literenként 2700 forintot kap érte.
Gyöngyösön több mint ötven éve, 1966 óta működik az anyatejgyűjtő állomás, amely a Dózsa György utca 20-22. szám alatti épületben, a védőnői tanácsadó szomszédságában található. Az anyatejgyűjtő állomás fő feladata Gyöngyös város és vonzáskörzete területéről az anyatej begyűjtése, hőkezelése és szétosztása az anyatejjel nem rendelkező anyák részére.
Évszázados tapasztalat mutatja, hogy az anyatejjel táplált csecsemők ellenállóbbak egyes fertőző betegségekkel szemben, jobban fejlődnek testileg, szellemileg. Fontos preventív feladat, hogy azok a csecsemők is anyatejhez jussanak, akiket édesanyjuk nem, vagy csak részben tud táplálni. A természet nagy ajándéka, hogy egyes anyukák saját gyermekük táplálásán túl többlet mennyiséggel rendelkeznek.
Az anyatej olyan minőségű és mennyiségű összetevőket, táp-és védőanyagokat tartalmaz, mely optimális az újszülött és a csecsemő táplálásához, fejlődéshez és védelmet nyújt a betegségekkel szemben. Vizsgálatok igazolják, hogy a csecsemőkorban anyatejjel tápláltaknál ritkábban alakul ki cukorbetegség, allergia, felső légúti hurut, és többek között védelmet nyújt a kórokozók ellen is, hozzájárul az idegrendszer megfelelő fejlődéséhez, elősegíti a szemben található retina fejlődését.
Egyre többen kínálják a közösségi oldalakon többlet anyatejüket, azonban fontos tudni, hogy az ilyen forrásból megvásárolt anyatej nem ellenőrzött, így könnyen előfordulhat, hogy azzal egészségügyi kockázatnak tesszük ki gyermekünket. Az anyatejgyűjtő állomáson viszont csak egészséges – és csak negatív eredményű vizsgálatokon (Wa, tüdőszűrés, széklet vizsgálat, AIDS és Hepatitis szűrés) átesett – anya adhat le tejet, aki
- saját csecsemője táplálásán túl többlet tejmennyiséggel rendelkezik,
- nem dohányzik, egészséges, szervi betegség miatt nem szed gyógyszert,
- alkoholt, drogot, nagy mennyiségű kávét nem fogyaszt,
- gyógyszert csak orvos által szoptatós és tejadó anyának felírtat szed.
Anyatejet az anyák csecsemőjük 8 hónapos koráig adhatják le, maximálisan 800 ml-t naponta. Az anyatej társadalombiztosítási támogatás alapját képező literenkénti ára 2 700 Ft. A kifizetés átutalási számlán történik a tejadó részére.
A jelentkező anyát az anyatejgyűjtő állomás dolgozói betanítják a higiénikus fejésre, tejkezelésre, a tejadással kapcsolatos teendőkre. A 24 órai otthon lefejt tejet egyénileg szállítják be az állomásra. A tejet elosztás előtt hőkezelik. A hőkezelésről pontos naplót vezetnek az állomáson. Az így kezelt tejnek csíramentesnek kell lennie. Ezt laboratóriumban bakteriológiai vizsgálattal is ellenőrzik. A tej felírása gyermekorvos által kiadott vonalkódos vényre történik. A napi adagolásnál figyelembe kell venni a csecsemő korát, súlyát, diagnózisát, illetve veszélyezettségének esetleges okait.
Az anyatejgyűjtő állomás dolgozói az ellátást a munkanapok mellett, szombat, vasárnap és ünnepnapokon is folyamatosan biztosítják. A dolgozók szoros kapcsolatot tartanak a gyermekorvosokkal, és rendszeresen konzultálnak a védőnőkkel és a kórház dolgozóival.
Amennyiben többlet anyatejjel rendelkezik, mint amekkora mennyiség a saját csecsemője táplálásához szükséges, úgy lehetősége van a szülést követően jelentkezni az Anyatejgyűjtő Állomáson vagy személyesen a Gyöngyös, Dózsa György u. 20-22. szám alatti épületben naponta 08.00-12.00 óra között, vagy a 70/931-59-45 telefonszámon.