Képgalériák
Kiemelt látványosságok
A költségvetés

A lakossági visszajelzések alapján is sikeres a megkezdett út

Figyelem!
Ez a tartalom több mint két éve frissült utoljára!
2020. 12. 23. Hírek Utolsó módosítás: 2021. 02. 02. 20:42

Sikeres évet zárt a Gyöngyösi Városrendészet. Egy modernebb, innovatívabb szervezet jött létre, az új irányvonal sikerességét pedig a statisztikai adatok és a lakossági visszajelzések is alátámasztják -mondta a Gyöngyösi Városi Televízió Fórum című műsorában Ferenczy Dániel igazgató, aki egy évvel ezelőtt vette át a Városrendészeti Igazgatóság igazgatói pozícióját.

A rendészet vezetője hozzátette: számos jogkörükbe tartozó hatáskörrel éltek, amelyek korábban nem voltak kihasználva. Ennek hatására számos nagyszerű eredményt sikerült elérniük. A visszajelzések is azt mutatják, hogy az irány, amelyen egy éve elindultak, jó.

Az egy év alatt többek között a zöld, tisztább gyöngyösért program keretén belül több illegális szemetelőt buktattak le, emellett sok esetben több körözött személyt, bolti tolvajt és kábítószergyanús anyagot birtokló személyt is kézre kerítettek és adtak át a rendőrségnek – mondta el az igazgató, aki hozzátette: minden esettel a lakosság biztonságérzetét tudták növelni. A járványhelyzet alatt pedig igyekeztek a maszkhasználatra és a kijárási tilalom betartására figyelmeztetni a lakosságot.

Gyöngyösi városrendészek munka közben

Ferenczy Dániel a jövő évi tervekkel kapcsolatban elmondta: az információátadás gyorsabbá tétele, valamint a térfigyelő kamerarendszer bővítése fontos feladat, emellett folytatni kívánná a belső munkatársak továbbképzését, valamint jövőre indulhat el a körzeti rendészet program is. Ez arról fog szólni, hogy a Gyöngyösön lévő 10 választókerület mindegyike kapni fog egy körzeti rendészt, aki mint egyfajta körzeti megbízott fog tevékenykedni az adott területen. Az ott élő lakossággal kell neki majd kapcsolatot kialakítani. A cél az információáramlás gyorsabbá tétele, illetve, hogy a lakosság bátrabban tegye meg bejelentését, ha jogellenes cselekményt észlel.

A következő időszak egyik fontos céljaként említette azt is, hogy egyfajta speciális együttműködési rendszert alakítsanak ki a polgárőrség mellett a rendőrséggel is, hogy egymás munkáját kiegészítve nagyobb hatékonysággal tudjanak dolgozni.

Kiemelt tartalmak