Képgalériák
Kiemelt látványosságok
A költségvetés

Több száz millió forintos fejlesztés valósul meg a 2-es körzetben

Figyelem!
Ez a tartalom több mint két éve frissült utoljára!
2021. 03. 17. Hírek Utolsó módosítás: 2021. 03. 24. 18:03

Új parkolók, közösségi ház, járdafelújítás és további térfigyelő kamerák kihelyezése szerepel egyebek mellett az idei tervek között a 2-es körzetben.

Egy 500 millió forint értékű TOP-os pályázat keretén belül a Vargák tere és a Sárosi utca aszfaltburkolatot kap, járda épül, fejlesztik a közvilágítást, és megvalósul a csapadékvíz-elvezetés is. Továbbá szintén ennek a pályázatnak a keretében újul meg a Haller-kastély egy része, hat Szép utcai ingatlant újítanak fel, illetve épül egy közösségi ház is – mondta Kévés Tamás, a körzet képviselője.

A körzetben természetesen saját forrásból is valósulnak meg beruházások. Egyebek mellett kiszélesítik a Kont Bíró utca egy részét, rendbe teszik a Recski utca páratlan oldalán a járdát, amely jelenleg balesetveszélyes. A korábbi években a Forrás utcában, idén pedig a Sziget utcában tíz autó parkolására alkalmas gyeprácsos parkoló épül.

Az egész városban rendkívül fontos a közbiztonság javítása, a lakosság szubjektív biztonságérzetének növelése. Ám vannak a városban olyan területek, ahol kiemelten fontos a visszatartó erő. Ilyen például a térfigyelő kamerák jelenléte.

A városban már több, mint 100 térfigyelő kamera működik. Kévés Tamás úgy véli, ezek hasznosak, hiszen javítják a közbiztonságot, és a szabálytalanságok is azonnal láthatóvá válnak. Idén pedig tovább nőhet a kihelyezett kamerák száma. Hármat ebből az önkormányzat finanszíroz, hatra pedig pályázatot adtak be.

A képviselő azt mondta, a szűkös költségvetés miatt néhány terv idén nem valósul meg, de bízik abban, hogy a következő években azokra is sor kerül. Mint fogalmazott, addig, ameddig a zsellérközökbe a gáz gerincvezetékét, illetve a vizet szolgáltató régi ólomcsöveket nem cserélik ki korszerű csövekre, addig fölösleges utcát építeni.

A körzetet is érinti idén az elkerülő út építésével betervezett belvárosi utak felújítása. A kormányzati ígéret szerint többek között a Petőfi és a Vachott Sándor utcát is érinti majd a munka. Így remélhetőleg a lakosok jobb minőségű utakat használhatnak a jövőben.

Kiemelt tartalmak