ikon képgaléria
ikon látványosságok
költségvetési aloldal

Tizenegyedszer lesz hegyi befutó Kékestetőn

2021. 03. 11. Hírek

Bemutatták kedden este az idei magyar kerékpáros körverseny útvonalát. A 42. Tour de Hongrie nemzetközi mezőnye május 12-én Siófokon rajtol, és öt nap alatt 794 kilométert tesz meg a budapesti befutóig.

Hogy merre jár majd az országban a színes karaván megtekinthető Gyöngyös Város hivatalos Facebook-oldalán.

A kerékpársport helyi szerelmeseinek sem kell búsulniuk, hiszen május 15-én, szombaton Balassagyarmatról indulva Kékestetőre érkezik a mezőny. Akárcsak tavaly, a Kékestetőre vezető emelkedőn az első körben csak Mátraházáig tekernek fel a versenyzők, majd egy hetven kilométeres kör végén ismét hazánk legmagasabb csúcsa felé indulnak, és 984 méteres magasságban érnek célba.

A Balassagyarmat és Gyöngyös-Kékestető közötti kétszáznégy kilométeres szakaszon több mint háromezer méternyi szintemelkedés leküzdése vár a kerékpárosokra, akik három gyorsasági és két hegyi hajrá során gyűjthetnek pontokat.

Hiesz György polgármester elmondta, mindig nagy megtiszteltetés, amikor Gyöngyösre, vagy a közigazgatásilag a városhoz tartozó Kékestetőre látogat a Tour de Hongrie. Ilyenkor nagyon sok érdeklődő, sportszerető ember jön a térségbe. A kerékpáros körverseny az egyik legpozitívabb sport és turisztikai esemény az év során.

Fotó: Gyöngyös Tv


A Tour de Hongrie történetében tizenegyedszer lesz hegyi befutó hazánk legmagasabb pontján, a Kékestetőn. A hegytetőig vezető, nagyjából tizennyolc kilométer hosszú, helyenként tíz százalékot is meghaladó meredekségű emelkedő szinte minden alkalommal döntő befolyással bírt az összetett verseny végeredményére, tavaly emlékezetes küzdelemben itt szerezte meg a sárga trikót és ezzel együtt az összetett győzelmet is Valter Attila.